Itthon hvg.hu 2012. április. 10. 12:36

Fellázadt a KDNP a képviselői fizetéscsökkentés ellen

Szembement a KDNP a Fidesszel a keddi közös frakcióülésén - értesült a hvg.hu. A kisebbik kormánypárt számára ugyanis elfogadhatatlan a képviselői fizetésről szóló sarkalatos törvény, ezért azt kérték, hogy tárgyaljanak még róla.

A képviselői fizetésekre vonatkozó része az Országgyűlésről szóló sarkalatos törvénynek a KDNP számára a jelenlegi formában elfogadhatatlan. Információink szerint ezt közölte a nagyobbik kormánypárttal a keddi összevont frakcióülésen Rubovszky György, a KDNP képviselője. Ő vezette egyébként korábban a javadalmazással foglalkozó parlamenti albizottságot, amely tavaly több módosítást is javasolt a Lázár János által kidolgozott törvénytervezethez.

Rubovszky nem szólalt fel, azaz mégis
Keddi sajtótájékoztatóján Rubovszky György azt mondta, hogy a KDNP nevében a képviselői mandátum összeférhetetlenségének kérdéséhez nem szólt hozzá, csak a magánvéleményét közölte akkor, amikor azt mondta, hogy helytelen a képviselői fizetést az államtitkárihoz mérni, a kormánytagok ugyanis szolgálati autót és lakást is kapnak, ráadásul fiatalabbak is. Elmondta még, szeretné, ha a módosítóban szereplő tervek csak a következő országgyűlésre vonatkoznának. Bővebben itt.

A KDNP ezért azt kéri, hogy vegyék le az erre vonatkozó módosítóról szóló szavazást az Országgyűlés napirendjéről.

A Fidesznek sem tetszett korábban

A Fidesz frakcióvezetője még tavaly ősszel terjesztette be a képviselők fizetési rendszerének átalakítását javasló tervezetet, amelynek elfogadásához a képviselők kétharmados támogatása szükséges. Eszerint a helyettes államtitkári fizetésben maximálnák a képviselők alapbérét, ami jelenleg bruttó 750 ezer forint lenne. Lázár azt javasolta, hogy ezen felül semmilyen más pénzbeli kiegészítést, pótdíjakat ne kapjanak a képviselők, cserébe viszont a benzinkártya bevezetésével pótolták volna az utazási költségeket. Összehasonlításképpen: jelenleg a képviselői alapdíj 231 ezer forint, de a különféle költségtérítések miatt a képviselők akár 1 millió forint feletti összeget is hazavihetnek havonta.

Lázár koncepciója a kezdetektől élénk vitát váltott ki a kormánypárti és az ellenzéki frakciókban. A Fidesz és a KDNP képviselői a 2012-es költségvetést tárgyaló szeptember 27-ei frakcióülésen szembesültek először vezetőjük felvetéseivel: míg a büdzsét másfél óra alatt megtárgyalták, a frakcióvezető előterjesztéséről estébe menően vitatkoztak. Az alkotmányügyi bizottsághoz október elején benyújtott javaslatába a frakcióvezető már több képviselői kérést belefoglalt, majd hetekkel később újraírta a koncepcióját, amely újabb kedvezményeket tartalmazott. A tervezetbe így bekerült többek között a mobilköltségek finanszírozása vagy a szállodaköltségek kifizetése is.

Kevesli a fizetést a KDNP

Lázadozik a KDNP
Túry Gergely

A javaslatot azonban a tervekkel ellentétben nem bocsátották szavazásra, idén pedig visszavonták, majd a polgármesteri és képviselői tisztség összeférhetetlenségét is kimondó országgyűlési tervezetbe illesztették be.

A Fidesz és a KDNP frakciója erről a javaslatról tárgyalt hétfőn délelőtt, ahol információink szerint az is elhangzott, hogy a KDNP kész nemmel szavazni, ha mégis szavazásra bocsátják.

Egy másik, a frakcióülésről távozó kormánypárti képviselő szerint Rubovszky kritikus volt ugyan, de nem fenyegetőzött vétóval, pusztán újabb tárgyalást kért az ügyben a Fidesztől. Azzal érvelt, hogy kevés ez a fizetés, mivel a helyettes államtitkárok a képviselőkkel ellentétben szolgálati autót használhatnak és szolgálati lakást is kapnak.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?