Itthon MTI/Magyar Nemzet 2012. április. 10. 07:26

A magyar katonai szakemberek kelendőek Indiában és Afrikában

Indiában és Afrikában is igényt tartanak a kiváló magyar katonai szakemberek ismereteire, elsősorban a régi orosz technika, a páncélozott harcjárművek, harckocsik és lövegek karbantartásában, felújításában – értesült a Magyar Nemzet.

A lap keddi számában arról ír, hogy erről nemrég egy indiai hadiipari kiállításon folytattak tárgyalásokat a Honvédelmi Minisztérium (HM) cégeinek szakemberei. A tudásexport a cikk szerint sokat segítene a honvédelmi tárca második legnagyobb cégén, a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnikai Zrt.-n, amely az utóbbi években nehéz helyzetbe került.

A HM cégei a cikk szerint komoly kihasználatlan kapacitással rendelkeznek, így például a harcjárművek karbantartásával, javításával, felújításával foglalkozó HM Currus Zrt. is. A cég még teherautók vizsgáztatását, műszaki ellenőrzését is végzi, hogy munkát tudjon adni alkalmazottainak. A tárca ezért a cég reorganizációját tervezi, ezt szolgálta Molnár Attila vezérigazgatói kinevezése is. Az új vezető eddig a HM Ei Zrt.-nél dolgozott a K+F-osztály vezetőjeként. A lap szerint a lépés azt is célozhatja, hogy a hadiipari cég tevékenységében nagyobb szerepet kapjon a kutatás-fejlesztés, a tudásbázis bővítése és értékesítése.

A Magyar Nemzet emlékeztet rá, hogy India és egyes afrikai országok ma is alkalmaznak régi orosz haditechnikát, viszont nem rendelkeznek ehhez megfelelő számú és tudású szakemberrel. A magyar hadiipar átszervezése is többek között azt a célt szolgálja, hogy piacot találjanak külföldön a katonai technikában jártas magyar szakembereknek. Itthon ugyanis egyre szűkösebbek a források a páncélos haderő korszerűsítésére, és ezek a fegyvernemek némileg háttérbe is szorultak az elmúlt évtizedben a Magyar Honvédségnél.

Hirdetés
Kult Sztupa Melitta Boglárka 2025. január. 08. 19:48

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Felépülő függőkről szól Miklós Ádám negyedik, egész estés dokumentumfilmje, a Varsói Nemzetközi Filmfesztiválon a zsűri különdíját elnyerő Mélypont érzés. A filmben megismerhetjük Borókát, a nehéz családi háttérrel rendelkező gimnazista lányt és Szilvesztert, a fiatal, szexualitásával küzdő férfit, akik a budapesti Megálló Csoport Alapítvány foglalkozásain vesznek részt. A Megálló reintegrációs közösségi házában olyan innovatív módszereket alkalmaznak terápiás céllal, mint amilyen például a sziklamászás. Erről is kérdeztük a film alkotóját, de szóba kerültek még a dokumentumfilmezés etikai dilemmái, a filmesek felelőssége, a függőség társadalmi megbélyegzettsége, valamint a mentális egészségünkkel való törődés jelentősége.