Itthon hvg.hu 2012. április. 03. 08:40

VV: "Schmitt megy, de a példája itt marad velünk"

Schmitt Pál megy, de a példája itt marad velünk: ha egy politikus bármi olyat fog elkövetni, ami a távozó elnök bűneihez és hibáihoz mérhető, ő már kénytelen lesz rögtön venni a kalapját - írja a Véleményvezér blog legfrissebb bejegyzésében.

Schmitt Pál lemondása a Véleményvezér blog szerint legalább három szempontból is történelmi jelentőségű. "A köztársasági elnök lemondásához vezető események jól mutatják, nem eszik olyan forrón a kását. A magyar média egészét egyetlen kormány sem tudja 'semlegesíteni', a fentiek ellenére is mindig lesznek, akik tisztességesen teszik a dolgukat" - írja a blog.

"A Schmitt Pál kisdoktorija körüli botrányt ugyanis a hvg.hu robbantotta ki, majd tartotta életben más, főként internetes orgánumokkal együtt heteken, hónapokon keresztül. Úgy, hogy a hazai politika – ide értve a nyilvánvalóan ellenérdekelt kormánypártokat, de a különösen az első időszakban megrázóan impotens magyar ellenzéket is – mindent megtett azért, hogy ez az ügy el legyen felejtve. Mégsem ez történt, és ez szinte kizárólag az újságírók érdeme, Schmitt Pál lemondása pedig valószínűleg a rendszerváltozás óta eltelt időszak legfontosabb sajtótörténeti eseménye" – olvasható a bejegyzésben, mely itt olvasható teljes egészében.

 

Hirdetés
hvg360 Lőrincz Tamás 2025. január. 06. 06:30

A választás időpontjánál is fontosabb, telik-e osztogatásra a Fidesznek, miközben a kilátásoknál csak a közhangulat rosszabb

A Tiszának az előrehozott választás témájának napirenden tartása – ezzel együtt leginkább annak elkerülése – mellett a pártépítés lesz a legfőbb feladata 2025-ben, a Fidesznek pedig a gazdaság felpörgetése és saját táborának megtartása. Mi vár a magyar politikára és a választókra a most kezdődő évben?