2012. április. 02. 15:05 MTI Utolsó frissítés: 2012. április. 02. 15:18 Itthon

Kövér nem ideiglenes köztársasági elnök lehet

A január 1-je óta hatályos alaptörvény nem változtatott lényegesen azokon, a köztársasági elnök lemondása vagy akadályoztatása esetén érvényes szabályokon, amelyeket a korábbi alkotmány tartalmazott - mondta Sonnevend Pál alkotmányjogász. Új elem azonban a szabályozásban, hogy a köztársasági elnök jogállásáról szóló sarkalatos törvény szerint a parlament lemondási szándékának megfontolására kérheti az államfőt.

Változatlan az a szabály, hogy ha a köztársasági elnök megbízatása a mandátumának lejárta előtt szűnt meg, utódját harminc napon belül meg kell választani - mondta az alkotmányjogász és egyetemi docens.

Sonnevend Pál hozzátette, ha megbízatása megszűnt, a köztársasági elnök hatásköreit az új elnök hivatalba lépéséig az Országgyűlés elnöke - Kövér László - gyakorolja, ő azonban - a köznyelvben gyakran alkalmazott formulával szemben - nem ideiglenes köztársasági elnök, ilyen megnevezés nincs a magyar közjogi rendszerben.

Mindez a korábbi szabályozás alapján is így volt, azzal a korlátozással, hogy az államfői jogkört átmenetileg gyakorló házelnök nem élhetett a köztársasági elnök vétójogával, tehát nem küldhetett vissza törvényt a parlamentnek megfontolásra, és nem fordulhatott előzetes normakontrollt kérve az Alkotmánybírósághoz. Korábban az államfői jogkört gyakorló házelnök kegyelmezési jogköre is korlátozott volt, és az Országgyűlést sem oszlathatta fel. Az új alaptörvény ezeket a korlátozásokat nem tartalmazza, vagyis a helyettesítési jog tágult - magyarázta a szakértő.

Ilyen esetben a házelnöki feladatokat a parlament által kijelölt alelnök veszi át. Változott a lemondás eljárásszabályozása is. A köztársasági elnök jogállásáról szóló sarkalatos törvény szerint bár az államfő az Országgyűléshez intézett írásbeli nyilatkozatával továbbra is lemondhat megbízatásáról, a lemondás érvényességéhez a Ház elfogadó nyilatkozata szükséges. A parlament 15 napon kelül kérheti őt, hogy elhatározását fontolja meg; ha fenntartja szándékát, a lemondás tudomásulvételét a képviselők nem tagadhatják meg.

Sonnevend Pál ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy az alaptörvény szövege - ellentétben a korábbi alkotmánnyal - nem ír elő országgyűlési beleegyezést az államfő lemondásához, csak azt rögzíti, hogy a köztársasági elnök megbízatása megszűnik a lemondásával. Szerinte így kérdéses, hogy ezt sarkalatos törvény további feltételhez kötheti-e.

Hirdetés
hvg360 Lengyel Tibor 2024. december. 04. 11:45

Felszállóban a kínai hátterű új magyar légitársaság – a Légi Selyemút hátterében ott egy Tiborcz-érdekeltség is

Kína kerülőúton, egy kis „magyar” cégen keresztül törne be az európai légi piacra. A személyszállítási tervekből évek múlva lehet valami, a kínai hátterű Hungary Airlines addig is bőven profitálhat az áruszállításból. Jól járhat egy Tiborcz-féle logisztikai cég és az állami lélegeztetőgép-biznisz egyik nyertese is. A személyszállításnál majd az újabb terminállal bővített, már visszaállamosított Budapest Airport lehet a kínai elosztóbázis.