Schmitt miatt szégyenkezve mond le címéről egy biokémikus
A Semmelweis Egyetem (SE) tényfeltáró bizottságának "gyáva jelentése" nyomán mondana le habilitált professzori címéről Váradi András, a Magyar Tudományos Akadémia biokémikus doktora.
A Népszabadságban megjelent, Tulassay Tivadar SE-rektornak küldött nyílt levélben mond le habilitált professzori címéről Váradi András biokémikus. Mint levelében fogalmaz, már húsz éve tanít külsősként a Semmelweis Egyetemen, 2008-ban szerzett habilitált professzori címe pedig mindeddig nagy megtiszteltetés volt számára, ám ezt az érzést azóta a szégyen érzete váltotta fel.
"A Schmitt Pál doktori dolgozatával kapcsolatos etikai ügyet vizsgáló egyetemi bizottság gyáva jelentése és az egyetem talán még ennél is gyávább, a döntést elhárító magatartása arra késztet, hogy a habilitált professzori címemről lemondjak" – fogalmaz levelében a professzor, aki arra kéri a címzett Tulassay Tivadart és a habilitációs bizottságot vezető Tulassay Zsoltot, hogy töröljék a habilitált professzorok listájáról.
Mint írja, ahogy az etikai vizsgálatot, úgy döntését is a tudományos életet illető közügynek tekinti, ezért hozta nyilvánosságra levelét.
Szerdai cikkünkben beszámoltunk arról, hogy több egyetemi tanár is felháborodással fogadta a Schmitt-jelentést: Kárpáti András, az PTE Bölcsészettudományi Kar Klasszika-filológiai Tanszékének oktatója saját Facebook-oldalán tette közzé: „Számos szakdolgozat-, tdk- és doktori-bírálat megírása után bejelentem: mától, 2012. március 27-ikétől nem vállalok semmiféle bírálatot”. A Corvinus Egyetem Gazdaságpolitikai Tanszék egyik munkatársa, Szebeni Dávid is azt közölte ma a tanszékvezetőivel, hogy "a Magyarország Köztársasági Elnökének doktori disszertációja ügyében 2012. 03. 27-én nyilvánosságra hozott bizottsági vizsgálati anyag egyenes következményeként a mai naptól fogva nem áll módomban szakdolgozat bírálatát elvállalni". Hasonló kijelentést tett egy bejegyzésben Szécsényi Endre, az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézetének docense: „Azt hiszem, mostantól nyugodt szívvel utasíthatom vissza a dékántól kapott felkérést, hogy opponens legyek: nem vállalok (ingyen) rizikót.”