2012. március. 22. 13:11 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 22. 13:34 Itthon

Rendőrök és tűzoltók lepik el a Dunát

Vízi járműveket, illetve veszélyes anyagokat szállító hajókat ellenőriznek a Duna teljes magyarországi szakaszán rendőrök és a katasztrófavédők közösen – mondta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője a csütörtökön kezdődött akcióról az MTI-nek.

Hajdú Márton főhadnagy elmondta: a január elsejével életbe lépett katasztrófavédelmi törvény értelmében már nem csak a közúti közlekedésben részt vevő, veszélyes anyagokat, árukat szállító járműveket, hanem a hajókat is ellenőrizhetik. Megjegyezte, az ellenőrzések végrehajtását megkönnyíti, hogy a hajókapitányoknak előre be kell jelenteni a hatóságoknál, mit szállítanak, így a veszélyes anyagok szállítása is könnyebben nyomon követhető.

Tájékoztatása szerint a csütörtöktől indult akció keretében átfogó ellenőrzést végeznek a Duna teljes magyarországi szakaszán közlekedő teherhajókon, bevonva a rendőrség és a megyei katasztrófavédelmi igazgatóságok szakembereit is.

A katasztrófavédelem a főként kőolajszármazékokat, vegyipari termékeket szállító hajókat, hajókötelékeket ellenőrzi majd. A katasztrófavédelem a fuvarokmányok valódiságát, az áru mennyiségét, az áruszállítás módját és csomagolását, míg a rendőrség a hajón dolgozók iratait, a jármű műszaki állapotát ellenőrzi majd.

Hajdú Márton megjegyezte, évente mintegy 3000-3200 hajókötelék közlekedik áruszállítóként a Dunán, és ezek során mintegy 6 millió tonna rakományt utaztatnak a társaságok, a vállalkozások a vízen. Az OKF helyettes szóvivőjének közlése szerint az átfogó ellenőrzés a folyóvizek és a lakosság biztonságát szolgálja.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?