Nem tetszik az MSZP-nek az új parlamenti törvény tervezete
Az MSZP szerint nem az „Országgyűlés megtépázott tekintélyének helyreállítására” törekszik, hanem a Fidesz korlátlan hatalmáról és képviselőinek jólétéről rendelkezik az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat, amelyet fideszes képviselők nyújtottak be szerda este.
Harangozó Tamás, a szocialisták frakcióvezető-helyettese pénteki közleményében azt írja: az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat és a Házszabály módosítását tartalmazó határozati javaslat figyelembe sem veszi azt, hogy a törvényi rendelkezések megalkotásának eljárási szabályai közvetlenül érintik az ország polgárait, és az elmúlt két évben a kormánypárti képviselői indítványokkal vezérelt parlamenti törvénygyár a mindennapokat megnehezítő, forintban is mérhető hátrányokat és károkat okozott.
Az Országgyűlésről szóló törvényjavaslat tárgyalása során egy füst alatt el lehet rendezni az országgyűlési képviselők jogállását, a képviselői fizetés megemelését, sőt, Kövér László magánhadserege és civil "jobbkeze", a háznagy jogintézménye is létrejöhet – tette hozzá.
A közlemény szerint az előterjesztők nem hazudtolják meg a baloldali frakciókkal szemben álló politikai erők elvárását a demokratikus ellenzékhez tartozó országgyűlési képviselők elhallgattatására, az ellenzéki jogok csorbítására.
A törvényjavaslat ahelyett, hogy a kirekesztést, a gyűlöletkeltést, a rasszizmust száműzné a parlament falai közül, az elnöknek arra ad lehetőséget, hogy szómegvonással büntesse az "illetlen" kifejezések használatát, vagy azt, ha a képviselő "feleslegesen" ismétli a saját maga vagy más felszólaló már elhangzott mondanivalóját – véli az ellenzéki politikus.
Az MSZP szerint jogállami parlamentáris demokráciákban példátlan - ám a kormánypártoktól már megszokott - az is, hogy minden átmenet nélkül írjanak elő új követelményeket. E rendelkezések közül kifejezetten felháborítónak tartják azt, amely megszigorítja az országgyűlési képviselőcsoport megalakításának feltételeit, és ezzel folyamatban lévő eljárásba visszamenőleg, az érintettekre nézve hátrányos módon avatkozik be.
Az MSZP álláspontját a március 19-i frakcióülésen alakítják ki a javaslatról - közölte Harangozó Tamás.
A parlamentnek szerda este benyújtott, az Országgyűlésről szóló, 158 paragrafusból álló előterjesztés újraszabályozza a ház szervezetét, működését és ülésezését, a képviselők jogállását és javadalmazását, továbbá létrehozza az Országgyűlési Őrséget, amely a házelnök irányítása alatt álló fegyveres szerv lesz.
A törvényjavaslat részleteit, újításait szerda délután egy kormánypárti háttérbeszélgetésen ismertették, jelezve egyebek mellett: a jogszabály nem teszi majd lehetővé, hogy parlamenti frakciót alakítsanak a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök vezette Demokratikus Koalícióhoz tartozó, az MSZP-ből kivált, jelenleg független országgyűlési képviselők.