Itthon hvg.hu 2012. március. 12. 08:45

Rákay Philip újabb pozícióhoz jutott

Rákay Philip váltja L. Simon Lászlót a Munkácsy Alapítvány élén - számolt be a Népszava.

A Munkácsy Alapítvány elnöke, L. Simon László lemondott a kuratórium elnöki pozíciójáról tavaly decemberben, az új elnök pedig Rákay Philip, az m1 intendánsa lett – számolt be a Népszava. A lap szerint ugyanakkor, bár Rákay neve szerepel a honlapon, még nem választotta meg az alapítvány kuratóriuma és nem jegyezte be a bíróság.

Rákay Philip
Fülöp Máté

Az L. Simon vezette Nemzeti Kulturális Alap (NKA) így már összeférhetetlenség nélkül támogathatja az alapítvány részvételével megvalósuló kiállításokat. A meglehetősen aktív alapítvány megalakulása óta nem hívta össze a kuratóriumát, holott az alapító okirat szerint évente meg kellene tennie.

Marschelek Ákos, a Munkácsy Alapítvány ügyvezetője arra a kérdésre, hogyan hoz döntéseket az alapítvány a kuratórium jóváhagyása nélkül, azt mondta: "az operatív kérdésekben én diszponálok, ezekhez nem szükséges a kuratórium jóváhagyása". Az alapítvány alapító okirata azonban máshogy rendelkezik. A dokumentum szerint a kuratóriumnak évente legalább egyszer üléseznie kell.

A Munkácsy Alapítvány kuratóriumnak nem csak az elnöke távozott, kuratóriumi tagságáról lemondott Baán László a Szépművészeti Múzeum igazgatója és Alföldi Róbert színész, rendező, a Nemzeti Színház igazgatója is.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.