Szeretnék, ha megszűnne a Kossuth tér "elburjánzott erdőbe oltott használtautó-telep imázsa" – mondta a Steindl Imre Program vezetője. Az Országháznál új mélygarázst, látogatóközpontot építenének, parlamenti múzeumot alakítanak ki és növelik a zöldfelületet. A Duna-parti oldalon pedig korzót alakítanak ki.
Az autók kiszorításához van szükség mélygarázsra, míg az Országházat felkereső évi 450 ezer turista színvonalas fogadásához létre kell hozni egy látogatóközpontot. "Méltatlan állapot, hogy a turistáknak a láncon kívül kell várakozniuk esőben-hóban és egy nyilvános illemhely sincs a környéken" – mondta Wachsler Tamás, a program vezetője.
A beruházás részeként kellett kivágni a parlament északi homlokzata előtti fákat, jogerős engedélyek birtokában. Ezen a helyen épül az 540 autónak helyet adó mélygarázs és a látogatóközpont ruhatárral, büfével, ajándékbolttal, mosdóval, valamint itt történhet meg a turisták biztonsági átvilágítása is.
A mélygarázs a szomszédos Szabadság térihez hasonlóan képzelhető el, egy különbséggel: a kiírás szerint a parlament mellett nem épül semmilyen térszint fölötti objektum. Összességében így a Kossuth tér zöldebb lesz, mint most – mondta.
Wachsler Tamás elmondása szerint a programmal egy másik problémát is orvosolnának: ha valaki a Duna felől szeretné megnézni a parlamentet, ezt most nem tudja biztonságos helyről megtenni, ezért korzót alakítanak ki a Duna-parti oldalon.
A kommunista hatalomátvétel előtt működött a házban egy parlamenti múzeum, amely a magyar parlamentarizmus relikviáit és fontos szereplőit mutatta be, de 1947 után megszüntették. Most múzeumot újra megnyitnák, a tervek szerint a parlament egyik udvarának lefedésével.
Wachsler Tamás kitért a tér ikonográfiai programjára is. Míg Károlyi Mihállyal kapcsolatban vannak politikai viták, a József Attila-szoborral más a helyzet: nem létezik ma a projektben olyan szereplő, akinek bármi fenntartása lenne József Attilával szemben - hangsúlyozta. A programvezető szerint a szoborral csupán egy baj van: rossz helyre tették. "Az a címe, hogy A Dunánál, ehhez képest egy bokorra néz, nem a folyóra. A jelenleginél sokkal jobb helyet fogunk találni, erről rövidesen - várakozásaim szerint mindenki megelégedésére - megszületik a döntés" - jegyezte meg.
Elmondta azt is: a siófoki önkormányzat felkérte a Fővárosi Önkormányzatot a Károlyi-szobor átadására, mert annak alkotója, Varga Imre a Balaton-parti város szülötte és munkáiból Siófok egy köztéri szoborparkot tervez. A kérésről márciusban dönthet a főváros, az azonban biztos, hogy a Károlyi-emlékmű a mélygarázshoz létrejövő munkagödör miatt nem maradhat a helyén.
A programvezető szerint a beruházásnak 2014 tavaszára kell megvalósulnia; a projekt most a látogatóközpont, a mélygarázs, a térrekonstrukciós projekt a tervezők kiválasztásánál tart. "A jogszabályok szerint, több ajánlatot bekérve fogjuk kiválasztani a tervezőt; az ajánlatkérést már kiküldtük és néhány napon belül megkapjuk az ajánlatokat" - közölte.
Wachsler Tamás elmondta: a költségkeretek megállapítása előtt még ki kell választani a kivitelezőt, lefolytatni a tárgyalásokat és aláírni a szerződést: ez mind meglesz idén, tehát a jövő évi költségvetésben már látni lehet a beruházás költségigényét - fogalmazott.
* * * Személyi hitel, ha rövid időn belül pénzre van szükség
Előfordul, hogy hirtelen nagyobb összegre van szükségünk – pl. lakásfelújítás, autóvásárlás –, ebben a helyzetben a személyi kölcsön lehet az ideális megoldás, ugyanis akár egy héten belül a számlánkon lehet a szükséges összeg. A Bankmonitor személyi kölcsön kalkulátorával pár perc alatt kiválasztható a legkedvezőbb hitelajánlat.