2012. március. 02. 07:15 MTI Utolsó frissítés: 2012. március. 02. 08:56 Itthon

Félmillió forintot is bukhatnak a képviselő polgármesterek 2014-ben

Félmillió forintnál is többet veszthetnek 2014-től azok a polgármesterek, akik egyben parlamenti képviselők is, mivel az új választási szabályok szerint meg kell válniuk valamelyik posztjuktól - írja a Világgazdaság pénteken.

A képviselői juttatások egymillió forintnál is nagyobbak lehetnek, a polgármesteri posztért jellemzően 500-600 ezer forint jár.

A lap által készített összeállítás szerint polgármesterként Cser-Palkovics András, Székesfehérvár fideszes vezetője kapja a legmagasabb juttatást, 834 600 forintot (költségtérítéssel együtt). A második helyen Cserna Gábor (Fidesz), dunaújvárosi polgármester áll 708 ezer forinttal, a harmadik legnagyobb juttatásban pedig Puskás Tivadar (KDNP) részesül, aki 679 ezer forintot vesz fel havonta.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.