Gerendarepedés: részben újra megnyithatják a tapolcai csarnokot
Egyebek mellett az alacsony páratartalom miatt repedt meg múlt szombaton a tapolcai rendezvénycsarnok egyik fagerendája, éppen akkor, amikor vívóverseny volt az épületben. Senkinek sem esett baja, de a versenyt lefújták. Szakértők vizsgálják a csarnokot.
A tartóelem sérülésének egyik fő oka az lehetetett, hogy az alacsony páratartalom miatt túlságosan kiszáradt a fagerenda. A további okok kiderítésére a soproni Nyugat-magyarországi Egyetem Erdészeti és Faipari Vizsgálólaboratóriumának szakemberei kedden anyagmintákat vettek, amelyek alapján nagyjából tíz nap múlva meg tudják majd mondani, hogy a ragasztó és a fa anyaga megfelelt-e az épület átadásakor érvényes követelményeknek – mondta Sólyom Károly alpolgármester a keddi szakértői egyeztetés után.
A megbeszélésen tizenöten vettek részt, ott volt a csarnokot tervező mérnökök és kivitelezők mellett a tartóelem gyártója is.
Elmondta, hogy a további szerkezeti károsodás megelőzésére keddtől elkezdik mobil párásító berendezésekkel normalizálni a levegő páratartalmát.
A pápai önkormányzat építési hatósága a következő napokban dönt az épület bizonyos részeinek újbóli használatba vételéről, így az irodák, valamint a fitneszterem működhet majd.
A végső megoldás kidolgozásához a szakértők szerint másfél hónapra van szükség; további számítások alapján döntik majd el, hogy kicserélik vagy megjavítják a megrepedt tartóelemet - mondta az alpolgármester, aki szerint ez utóbbi tűnik valószínűnek.
Múlt szombaton, a sportcsarnokban tartott vívóverseny közben reccsenést hallottak a küzdőtéren tartózkodók és a lelátón ülők, amikor elrepedt a tetőszerkezet egyik fagerendája. A versenyzők és a szurkolók - körülbelül ötszáz ember - kimentek a csarnokból, pánik nem volt.
A helyszínre hívott statikus az épületet az átvizsgálás után veszélyesnek nyilvánította, ezért a versenyt leállították.
A lelátóval és a küzdőtérrel együtt összesen kétezer négyzetméteres sportcsarnokot 2003-ban adták át, a födémet tartó nyolc fagerenda közül repedt meg az egyik, teljes szélességében.