Kijelölték a Mal-ügy bíráját
Szabó Györgyit, a veszprémi bíróság bíráját jelölték ki a Mal-ügy tárgyalására - írja a Népszabadság.
A perben tizenöten, köztük a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. vezetői állnak majd a törvényszék elé. Az ügyészség január közepén halált előidéző gondatlan közveszélyokozás vétsége, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó közveszélyokozás bűntette, gondatlanságból elkövetett környezetkárosítás és természetkárosítás vétsége, továbbá a hulladékgazdálkodás rendjének a megsértése bűntette miatt emelt vádat - idézi fel a Népszabadság.
Ugyan korábban a Népszabadság információi nyomán azt írtuk, hogy Handó Tünde nevezte ki a bírót, Meződi János, a Veszprémi Törvényszék elnöke később azt közölte lapunkkal, hogy saját maga döntött a bíró kinevezéséről. Mint a hvg.hu-nak írta, "2012. február 13-án kelt határozatommal az ügy letárgyalására dr. Szabó Györgyit a Veszprémi Városi Bíróság bíráját a Veszprémi Törvényszékre felrendeltem".
A Mal Zrt. Ajka melletti tározójából 2010. október 4-én kiömlő vörösiszap három települést öntött el: Kolontárt, Devecsert és Somlóvásárhelyet. A katasztrófa következtében tíz ember meghalt - a vádirat nyolc ember halálát köti össze közvetlenül a vörösiszapömléssel -, több mint kétszázan megsérültek, több száz ház lakhatatlanná vált.