Itthon MTI 2012. február. 03. 13:53

Vádat emeltek Tétényi Éva sajtósa ellen

Számítástechnikai rendszer elleni bűncselekmény vétsége miatt vádat emelt a tatabányai ügyészség Tétényi Éva esztergomi polgármester sajtófelelőse és segítői ellen - erősítette meg a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a Fidesz esztergomi szervezetének pénteki közleményét.

"A polgármester asszony önkéntesei még 2011 márciusában bezárkóztak a volt alpolgármesteri irodába (...) két, arra nem jogosult személy a hivatal informatikai rendszerében kutatott" - írta közleményében a szervezet, ismertetve, hogy az ügyben a jegyző tett feljelentést. A Fidesz közleménye név szerint említi V. I. sajtófelelőst.

A párt esztergomi szervezete azt írta, hogy "a vádlottak vélhetően törvényt sértve jutottak be az esztergomi polgármesteri hivatal informatikai rendszerébe, hozzáférve akár az esztergomi polgárok adataihoz is".

Miskolczi Ivett, a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség sajtóreferense azt mondta, a vádemelés alapja a jogosulatlan belépés az informatikai rendszerbe. A cselekménnyel kapcsolatban károkozást a vádirat nem említ - tette hozzá.

Az MTI által az egyik vádlottól megszerzett vádirat megállapítja, hogy két vádlott a harmadik vádlott által biztosított kulccsal bejutott az épületbe és az általa átadott jelszóval a polgármesteri hivatal "számítástechnikai rendszerébe az annak védelmét szolgáló intézkedés kijátszásával jogosulatlanul beléptek, és azt használták".

V. I., aki társadalmi munkában látja el a sajtófelelősi tisztséget, az MTI kérdésére azt mondta, az ártatlanság vélelme az ítélethozatalig mindenkit megillet, folyamatban lévő ügyben csak egy nyilvános tárgyaláson tisztázódhat a helyzet, ezért márciusban várja sajtó képviselőit is az első tárgyalásra.

Hirdetés
hvg360 Nyusztay Máté 2025. május. 11. 19:30

Most ért be Elon Musk törleszkedése: Trump beszántaná a NASA-t és tálcán kínálná fel a Holdat Kínának

Vártuk, mégsem sejtettük, hogy ennyire drámai lesz, amikor a Trump-Musk-dodzsem ámokfutása eléri az amerikai űrkutatást is. Az egy dolog, hogy megtizedelnék a NASA-t, kukáznák a középtávú holdprogramot, a Nemzetközi Űrállomást, továbbá az egyetlen űrhajót, amit a NASA végre ki tudott izzadni – csakhogy félő, hogy ezzel gyakorlatilag átpasszolják az USA űrbeli dominanciáját Kínának.