Itthon Népszabadság 2012. február. 01. 08:02

Népszabadság: háttérbe vonul Puch László az MSZP-ben

Nem vállal semmilyen tisztséget az új szocialista felsővezetésben Puch László, sőt a pártigazgatói pozíciót is kész átadni az új generációnak, ha szükséges – értesült a Népszabadság. Az MSZP-ben néhány hete kezdődött meg a tisztújítás, amelyet a március végi kongresszuson a pártelnök és helyetteseinek, valamint az országos elnökség tagjainak megválasztásával fejeznek be.

Az MSZP meghatározó politikusának számító Puch László már jelezte a tagságnak, hogy jelöléseket, ajánlásokat sem kér – elvállalta a jelölőbizottság elnöki posztját, amely ki is zárja, hogy induljon a tisztújítás ezen fordulóiban.

A Népszabadság úgy tudja: Puch bizonyos fórumokon már azt is világossá tette, hogy a Baranya megyei pártelnökséget még vállalja a következő sorcseréig, de a pártigazgatói posztot kész átadni másnak, ha az újonnan felálló vezetőség ezen a pozíción is változást szeretne. A pártigazgatót nem a kongresszuson választják, hanem a pártelnök javaslatára az országos elnökség nevezi ki.

Puch László néhány hónapja mondott le frakcióvezető-helyettesi posztjáról, hogy az indoklás szerint „utat nyisson az új arcok térnyeréséhez”. A lap saját forrásaira hivatkozva azt írja: Puch tisztában van azzal, hogy a személye akadályt jelenthet egy esetleges ellenzéki együttműködésben, ezért szükség esetén kész „tehermentesíteni” a pártot a háttérbe húzódásával. Az még nyitott kérdés, hogy adott esetben ki vehetné át a pártigazgatói feladatokat. Korábban szinte mindenki biztosra vette, hogy ha a helyzet úgy hozza, Molnár Zsolt lesz az új irányító. Őt azonban a tisztújításon várhatóan budapesti pártelnöknek választják majd meg, és nemrég a nemzetbiztonsági bizottság elnöki pozícióját is megkapta Vadai Ágnes kilépése után, egyre kevesebb az esélye, hogy erre a feladatra is őt jelölnék ki.

Puch László
Túry Gergely

Több, egymástól független forrás is azt mondta: Mesterházy Attila pártelnök kabinetfőnöke, Velez Árpád lehet a pártigazgató.

Hirdetés
hvg360 Ligeti Nagy Tamás 2025. január. 05. 19:30

"Nem csak egy eszköz, hanem ügynök" – Harari elmagyarázza, miért veszélyesebb a mesterséges intelligencia az atombombánál is

Miután az ember lassan beletörődik a múlt megváltoztathatatlanságába, és a jelenben nem igazán érzi jól magát, úgy döntött: a jövőt megtartja magának. Yuval Noah Harari izraeli történész új okoskönyvében az információs hálózatok fejlődését vizsgálva arra jut, lehet, hogy az emberiség történetét Valaki Más írja.