Itthon MTI 2012. január. 31. 10:19

Schmuck Andoréknál járt Mesterházy Attila

Mesterházy Attila szerint a mostani kormány sokszor szembeállítja egymással a nemzedékeket, az MSZP viszont mindig fontosnak tartotta az idősekről való gondoskodást. A szocialisták elnök-frakcióvezetője kedden, a Tisztelet Társasága születésnapi tisztújító kongresszusán beszélt erről Budapesten.

Az ellenzéki pártvezető a nyugdíjas érdekvédő szervezet rendezvényén azt mondta, hogy az Európai Unióban 2012. az aktív időskor, a nemzedékek közötti szolidaritás éve, és minden politikusnak kötelessége gondoskodni arról, hogy a nyugdíjasok és a szépkorúak békében, nyugodt körülmények között, de aktívan élhessenek.

Szerinte azonban a mostani kormány nemhogy nemzedékek közötti szolidaritást sugározna, hanem inkább sok esetben szembeállítja a nemzedékeket egymással. Az MSZP az elmúlt 20 évben mindig fontosnak tartotta az idősekkel való együttműködést, a róluk való gondoskodást, és a nyugdíjasok a továbbiakban is mindig számíthatnak az MSZP-re - hangsúlyozta Mesterházy Attila.

Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága ügyvezetője a Duna Palotában megrendezett eseményen arról beszélt, hogy nyolc évvel ezelőtt alakították meg a szervezetet, amelynek ma 142 ezer egyéni tagja van és 820 nyugdíjas klub csatlakozott hozzá. Közlése szerint valamennyi parlamenti pártot meghívták az eseményre, de a Fidesz, a KDNP és Jobbik nem jelzett vissza, az LMP nevében pedig Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes azt válaszolta, hogy jó munkát kíván, de nem tud részt venni a rendezvényen.

Hirdetés
Élet+Stílus hvg.hu 2025. május. 07. 20:00

Kösz, jól: A merevedési zavar tünet, nem betegség

Ki érzékeny a szexuális kudarcra? Mi a szexuális egészség? Milyen mindennapi dolgok befolyásolják a reprodukciós képességet? Baj, ha kevesebbet szexelnek a fiatalok? Tényleg árt a kerékpározás, a kontaktsport, vagy a szauna? A spontán szex a legjobb? Ezekről a témákról is szó esett a HVG egészségpodcastjának legújabb adásában.