Járási jogokkal felruházott települési státusz létrehozását javasolja Hajdú-Bihar megyében az MSZP - közölte Csige Tamás, a párt megyei elnöke és megyei önkormányzati frakcióvezetője kedden.
"A feladatok integrációja és koordinációja mellett (...) területi aránytalanságok jellemzik" a "járások területi kiosztását" - írta a politikus azzal a tervezettel kapcsolatban, amelyet a kormány a közigazgatási reform újabb állomásaként hozott nyilvánosságra.
"A tervezet csak bizonyos esetekben veszi figyelembe a történelmi hagyományokat, és több esetben szakít a már működő kistérségi működési elvvel" - tette hozzá. Csige Tamás szerint Hajdú-Bihar megye településszerkezete indokolttá teszi a járási jogokkal felruházott települési státusz létrehozását.
Szerinte ezzel biztosítható lenne a közszolgáltatásokhoz történő hozzáférés esélyegyenlősége (okmányiroda, járóbeteg-szakrendelés, munkaügyi központok, falugazdászok). Így feloldhatóvá válna a Nyíradony - Vámospércs; a Derecske - Létavértes; a Hajdúnánás - Polgár; a Hajdúböszörmény - Hajdúdorog település részvételével kiosztott járások problémája - írta az MSZP hajdú-bihari elnöke, Hajdúdorog polgármestere.
Javaslatuk az, hogy a felsorolt települések közül, amelyeknek jelentős vonzáskörzete van, kialakulna a vámospércsi, a létavértesi és a polgári járás, míg a többi város - Nyíradony, Hajdúnánás, Derecske, Hajdúdorog, Hajdúböszörmény - önállóan járási jogokkal felruházott városként szervezhetné meg a közszolgáltatási feladatok ellátását, természetesen a megyei kormányhivatal irányítása mellett.
A járások kialakításáról tavaly szeptemberben döntött a kormány.
A társadalmi egyeztetés során több mint 600 javaslat érkezett, azoknak több mint a fele arra irányul, hogy egy adott település másik járáshoz tartozzon, harmaduk pedig eltérő járási székhely kialakítására. Az észrevételek két százaléka ágazati jogszabályok módosítására vonatkozik, szintén két százaléka pedig a járások szervezetére - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) hétfőn az MTI-vel, miután lezárult a konzultáció. Az észrevételeket várhatóan február 10-ig dolgozzák fel.
A javaslatok eredményeképpen egyes települések akár más járáshoz is kerülhetnek, a nyilvánosságra hozott járások száma azonban nem változik: a 168 járás és a hét fővárosi körzet fix szám, ami azt is jelenti, hogy az új járás kialakítását tervezőknek azzal kell számolniuk, hogy abban a megyében egy másik járást kell megszüntetni - olvasható a KIM közleményében.
A törvényjavaslat a tervek szerint még februárban az Országgyűlés elé kerül, a járási székhelyeket és az illetékességi területet meghatározó kormányrendeletet várhatóan június végén fogadja el a kormány.