Itthon MTI 2012. január. 30. 16:35

Elutasították Gyurcsányék népszavazási kezdeményezéseit

A Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének három népszavazási kezdeményezését utasította el egyhangúlag az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn a párt jogerős bírósági bejegyzésének hiánya miatt.

Bauer Tamás hitelesítésre beterjesztett kérdései a pénzintézeti betétekre, valamint a Magyar Nemzeti Bank önállóságára, illetve függetlenségére vonatkoztak. A kérdéseket érdemben nem is vizsgálta meg az OVB, miután a párt alelnöke a formai követelményeknek nem tett eleget. Az Országos Választási Iroda közölte a testület tagjaival, hogy a beadványozónak jelezték a hiányt, de a pótlás így sem történt meg.

A bizottság tagjai utaltak arra, hogy ha Bauer Tamás nem a párt alelnökeként, hanem magánszemélyként nyújtotta volna be az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát, akkor tudtak volna érdemben is foglalkozni a kérdésekkel.

Az OVB hétfői ülésén hitelesítette a Mantra Magyarországi Buddhista Egyház képviseletében eljáró Kasza Miklós Koppány elnök népi kezdeményezését, amely a szervezet egyházkénti elismerésére vonatkozik.

A Magyarországi Szcientológiai Egyház hasonló népi kezdeményezését azonban a testület - formai hibára hivatkozva - egyhangúlag elutasította, mert a szervezet nevében eljáró Nagy Tamás elnök nem a jogszabályban meghatározott aláírásgyűjtő ívet nyújtotta be; az előírt szöveg egy része hiányzott.

Az OVB-hez több magánszemély is fordult népszavazási kezdeményezésekkel, de a szervezet valamennyi beadványt elutasította, részben egyértelműségi problémákra hivatkozva, részben pedig azért, mert a kérdések nem tartoznak az Országgyűlés hatáskörébe.

A kezdeményezések egy része a közelmúlt történelmének megítéléséről szólt, illetve arról, hogy az eseményeket milyen formában oktassák az iskolákban. A kérdések között volt, amelyik Gyurcsány Ferenc volt kormányfő balatonőszödi beszédének negatív hatásával foglalkozott, volt, amelyik a kettős állampolgárságra vonatkozó MSZP- és SZDSZ-kampánnyal.

Az egyik népszavazási beadvány egy kutatóintézet felállítását célozta; a tudományos intézmény feladata az lett volna, hogy megvizsgálja: meg lehet-e védeni - más területek mellett Magyarország dél-alföldi térségét - a globális felmelegedés miatti tengervízszint-emelkedéstől úgy, hogy gátakat építenek a Gibraltári-szorosban és a Szuezi-csatornánál. Az OVB a kezdeményezést elutasította, arra hivatkozva, hogy a kérdés nem egyértelmű.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?