2012. január. 26. 07:45 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. január. 26. 08:45 Itthon

Szanyi: nem áll szándékomban leváltani Mesterházyt

Szanyi Tibor szerint irányváltásra sincs szükség a párton belül, a szocialisták elnökeként pedig több demokráciát szeretne.

Nem áll szándékában leváltani Mesterházy Attilát, csupán „feladatmegosztásban” gondolkodik a szocialista párt elnökségére pályázó Szanyi Tibor. A politikus az m1 Az Este című műsorában azt mondta: a „mostani csapat” a pártszervezet rendbetételével foglalkozott, ő pedig inkább az MSZP mozgalmi jellegét erősítené, ebben tudna újat mutatni - fogalmazott.

A kormányfőjelölt személyével kapcsolatban a képviselő megjegyezte: nem gondolja, hogy erről most kellene dönteni. A majdani választási helyzetben, az „akkori szövetségeknek megfelelően” döntenek a miniszterelnök-jelöltről - tette hozzá. Szanyi Tibor hangsúlyozta: a legszélesebb, civileket, önkormányzatokat és értelmiségieket tömörítő szövetségre törekszik.

Arra a kérdésre, hogy mit csinálna másként az MSZP elnökeként, a politikus úgy válaszolt: több demokráciát szeretne, nem csak imitálni azt, "dőljön el minden demokratikus versenyben" - mondta. Hozzátette: emellett több részvételre van szükség, hogy „ne csak szavazzanak az emberek”, hanem legyenek olyan fórumok is, ahol mindenki elmondhatja a véleményét.

Szanyi Tibor a párt nagy belső vitáit már lezártnak tekinti, és véleménye szerint irányváltásra sincs szükség, hiszen eldőlt: az MSZP balközép, szociáldemokrata politikát folytat majd a jövőben.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.