Itthon MTI 2012. január. 26. 12:40

Új kommunikációs igazgatója van az LMP-nek

Szerdán kommunikációs igazgatót választott az LMP országos választmánya. A posztot, amely korábban nem létezett a párton belül, Hikáde Beáta látja majd el.

Szél Bernadett választmányi szóvivő csütörtökön arról számolt be az MTI-nek, hogy a kommunikációs igazgatót egy több héten át tartó és több körös folyamat végén választották meg.

Indoklása szerint azért hozták létre a pozíciót, mert az LMP elért egy olyan szintre, ahol már szükség van a párt teljes kommunikációjának összehangolására, hogy markáns és egységes arculattal jelenhessenek meg a külvilág előtt. 

A igazgatóról a szóvivő elmondta, hogy nagyon erős pályázatot nyújtott be, és komoly kommunikációs tapasztalatokkal rendelkezik. Ezek között említette, hogy több rádiónál, illetve a fővárosi önkormányzat sajtóreferenseként is dolgozott.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.