Még idén kivitelezőt kell keresni a Széll Kálmán tér átépítéséhez
Júniusig le kell bonyolítani a Széll Kálmán tér rendezésére, illetve a budai fonódó villamos új pályaszakaszainak kiépítésére vonatkozó műszaki, építészeti pályázatokat, hogy azok eredményei alapján még az idén lefolytathassák az engedélyezési eljárást és a kivitelezői tendert - írta a Népszabadság.
Az építési munkát jövő év elején meg kell kezdeni ahhoz, hogy az uniós, illetve állami támogatási szerződésben meghatározott határidőre, 2015 végére végezzenek. Vitézy Dávid, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) vezérigazgatója a lapnak azt mondta: a pályáknak erre a határidőre nem csupán késznek kell lenniük, hanem üzemelniük is kell, különben bezárul az uniós forrás, és ellehetetlenül mindkét projekt.
Ehhez az szükséges, hogy a térnél összeérő három, építési hatóságként is érintett önkormányzattal - I., II. és XII. kerület - gyorsan meg lehessen állapodni az engedélyezési tervek részleteiről. A nemzeti fejlesztési tárca arra kérte a projektgazda BKK-t, hogy fél éven belül szerezzen be minden érintett önkormányzattól egy hozzájárulási nyilatkozatot.
A lap emlékeztet, hogy a tér átalakítását célzó koncepciópályázat győztes terve szerint a 18-as villamos végállomását kitolnák a Hűvösvölgybe, a fogaskerekű a Budapest Szállótól normál villamosként érkezne a Széll Kálmán térre, amelynek közepén minőségi "találkahelyet" alakítanának ki, közösségi funkciókat befogadó pontokkal, zöld térrészletekkel, szökőkúttal.