2012. január. 17. 13:40 hvg.hu Utolsó frissítés: 2012. január. 17. 13:40 Itthon

Pályázati pénz nélkül maradtak a szarvasi és orosházi hajléktalan-segítők

Veszélybe került az utcai szociális szolgáltatás a Körös-szögi kistérségben. Pályázatukat elutasították, így nincs anyagi forrásuk. Idén Orosháza sem kapott pályázati pénzt az utcán élők megsegítésére.

A Szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat hét hónappal ezelőtt indította útjára az utcai szociális szolgálatot, a Körös-szögi Kistérség kilenc településén és Nagyszénáson jelenleg 34 olyan embert segítenek, akik az utcán, vagy elhagyott házakban, önkényes lakásfoglalóként élnek. A legtöbb hajléktalan Szarvason van a kistérségben, ők télen fedett helyeken húzzák meg magukat, nyáron az Anna-ligetben és a Körös-parton alszanak.

"Működésünk veszélybe került, a következő három évre szóló pályázati kérelmünket elutasították, így nem kapunk állami támogatást" - mondta a Békés megyei online lapnak, a beol.hu-nak Gazsó László, a szeretetszolgálat munkatársa. Hozzátette: a fenntartó Magyarországi Evangélikus Egyházhoz fordultak segítségért, s a Hajléktalanokért Közalapítványtól is próbálnak pénzt szerezni. Egyet azonban nagyon nem szeretnének: magukra hagyni azokat az embereket, akik egyszer már elfogadták a segítő kezet.

Orosházán a hajléktalanszálló munkatársai sok éven át pályázati lehetőség birtokában végezték a krízisidőszakban, novembertől márciusig az utcai szociális szolgálatot. Az Egységes Szolgáltató Központ idén azonban nem pályázattal, hanem saját forrásból és a polgárőrökkel karöltve figyeli az utcán élőket a leghidegebb napokon is.

"Nincsenek túl sokan azok, akik nem veszik igénybe a hajléktalanszállót, de nekünk ők is számítanak, ezért egy héten többször felkeresik kollégáink őket a búvóhelyeiken" - nyilatkozta Vaszkán Erzsébet igazgató. Hozzátette: korábban kezdeményezték az egyeztetést az egészségügy, a polgárőrök, a rendőrség vezetőivel azért, hogy kölcsönös jelzésekkel, információkkal segítsék egymás munkáját.

* * * Lakástámogatás meglévő és vállalt gyermekek után

A lakástámogatási rendszer egyik legfontosabb eleme a Családi Otthonteremtési Kedvezmény (CSOK). Az igénylők lakáscéljuk megvalósításához 600 ezer és 10 millió forint közötti összeget kaphatnak meglévő és vállalt gyermekük után. A Bankmonitor CSOK kalkulátorával a támogatási jogosultság könnyen ellenőrizhető, de azt is meg lehet tudni, hogy igényelhető-e a támogatáshoz kapcsolódó kedvezményes CSOK-hitel

Hirdetés