2012. január. 17. 17:13 MTI Utolsó frissítés: 2012. január. 17. 17:02 Itthon

Nem tetszik az új járásbeosztás több településnek

Több Tolna megyei település ellenzi, hogy a tervek szerint 2013-tól létrejövő tolnai járáshoz tartozzon, Dunaszentgyörgy és Harc a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumnak (KIM) hivatalosan is jelezte álláspontját.

Szabó Erika területi közigazgatásért felelős államtitkárnak elküldték a képviselő-testület határozatát - mondta Hencze Sándor, Dunaszentgyörgy független polgármestere.   

Dunaszentgyörgy korábban is a paksi járáshoz tartozott, a helyiek többsége Pakson dolgozik, és a paksi többcélú társulás tagjaként sok szociális, oktatási feladatot közösen látnak el a környező településekkel - tette hozzá a 2500 lakosú község vezetője.

Hasonlóan nyilatkozott Siposné Csajbók Gabriella, Harc független polgármestere. A Szekszárd melletti falu önkormányzata írásban jelezte a tárcának, hogy a szekszárdi járáshoz szeretne tartozni.

A Tolna megyében 13 településsel, 33 ezres lélekszámmal tervezett hatodik, tolnai járáshoz más települések sem szívesen csatlakoznának. Berényi István (független) Kölesd polgármestere azt mondta, hogy a napokban nyolc önkormányzat közös nyilatkozatot juttat el a KIM-hez; e szerint Dunaszentgyörgy, Gerjen, Tengelic a paksi, Kölesd, Medina, Kistormás, Sióagárd, Szedres a szekszárdi járáshoz tartozna.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.