Itthon HVG 2011. december. 21. 14:04

Politikusrokonok közfunkcióban

A politikai korrupció egyik fajtája, a nepotizmus, a rokonok „helyzetbe hozása” nem sokat változott Móricz klasszikus regénye, a Rokonok megjelenése óta. Igaz, az urambátyám világ kialakulását Móricz is jóval saját kora előttről eredeztetette. Szerinte amióta „a honfoglaláskor Árpád apánk kiosztotta az országot a rokonok s a rokonok rokonai közt, azóta itt csak a rokonsági viszonyok uralkodnak”.

Nem minden alap nélkül kritizálták a mai kormánypárti képviselők néhány évvel ezelőtt az olyan döntéseket, amikor például Szilvásy György miniszter testvérét nevezték ki az Állami Egészségügyi Központ főigazgatójának, vagy amikor a felesége, Csáky Bernadett szakállamtitkár lett a Pénzügyminisztériumban, majd a Miniszterelnöki Hivatalban. Bár a Gyurcsány-kormány illetékesei szerint mind a testvér, mind a feleség kinevezése csak az illetők szakmai karrierjének állomása volt, a Fideszt – érthetően – nem elégítette ki a magyarázat.

A kritikának persze alapja is lehetett volna, ha az első – majd a mostani – Orbán-kormány idején nem lett volna hasonló a felállás. Már 1998 és 2002 között is bőven kerültek politikusok rokonai olyan állásokba, amelyek állami kinevezéshez kötődtek. A döntéshozók persze akkor is azzal érveltek, hogy éppen azok a rokonok voltak szakmai szempontból a legmegfelelőbbek az adott posztokra, akiket kineveztek.

Arról, hogy tavaly óta melyik közéleti szereplő melyik rokonának jutott fontos pozíció a HVG év végi dupla számában olvashatnak.

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. január. 07. 12:00

Vészesen terjednek a légúti fertőzések, de honnan tudjuk, hogy coviddal, influenzával vagy megfázással van-e dolgunk?

A téli időszak minden évben egyet jelent az influenzaszezonnal, és ez idén sincs másként. Magyarországon fokozódik a járványhelyzet, szinte mindenki talál a környezetében olyan embert, aki lázra vagy köhögésre panaszkodik, de még nem késő beadatni az influenza elleni védőoltást a HVG által megkérdezett szakértők szerint. Mi a különbség tünet és tünet között, és melyik légúti megbetegedés lehet igazán veszélyes? Erről is beszélt Várdi Katalin pulmonológus és Kemenesi Gábor virológus.