Itthon hvg.hu 2011. december. 21. 09:19

Levelet írtak Lázárnak a reformátusok és az evangélikusok

A Magyarországi Református Egyház és a Magyarországi Evangélikus Egyház elnökségei levélben fordultak Lázár Jánoshoz, a Fidesz parlamenti képviselőcsoportjának vezetőjéhez az egyházügyi törvénnyel kapcsolatban. Azt szeretnék elérni, hogy bővüljön a törvény által elismert egyházak köre.

A protestáns egyházvezetők azután fordultak Lázár Jánoshoz vasárnap, hogy a frakcióvezető pénteken bejelentette, hatályon kívül fogják helyezni a júliusban elfogadott jogszabályt. Mint ismert, az Alkotmánybíróság hétfőn közjogi érvénytelenség miatt megsemmisítette a törvényt. Lázár János pénteken azt jelezte, hogy a jogszabályt még az végéig újra elfogadja az Országgyűlés.

A református és az evangélikus vezetők azt kérték a frakcióvezetőtől – amely kérést az Alkotmánybíróság hétfői döntése után is fenntartanak –, hogy az újra elfogadandó törvény „ismerje el mindazon világvallások, vallási közösségek egyházi státuszát, melyek bizonyították tanításuk értékelvűségét, társadalmi szolgálatuk pedig a szűkebb és tágabb közösség javát szolgálja" - írta közleményében a református egyház.

A levél írói emlékeztettek arra, hogy a két egyház vezetői már a törvény elfogadása után közvetlenül, július 19-én, levélben kérték Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi minisztert, hogy bővüljön ki a törvény által elismert egyházak köre, amely eredetileg tizennégy egyházat és vallási felekezetet jelentett.

MTI / Beliczay László

A Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT), amelynek tagjai között van a református és az evangélikus egyház is, szeptemberben levélben kérte, hogy további olyan vallási felekezeteket, egyházakat ismerjen el a kormányzat már a regisztrációs folyamat előtt egyházként, amelyek „évtizedek, sőt évszázadok óta evangéliumi szolgálatukkal gazdagítják nemzetünket, és az 1943-ban alapított Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsában is krisztusi összefogásban szolgálják Urunkat és hazánkat.”

A MEÖT Elnöksége december elején, Orbán Viktor miniszterelnöknek írt levelében azt kérte, hogy a lehető legrövidebb időn belül álljanak az érintettek rendelkezésére az egyházi státusz regisztrációja iránti beadványokhoz, kérvényekhez szükséges nyomtatványok.

Hirdetés