2011. december. 20. 15:42 MTI Utolsó frissítés: 2011. december. 20. 15:42 Itthon

Máris tudják, nem lesznek sokan az LMP tüntetésén

Az LMP december 23-án délelőtt "szembesítő kampányt" tart a Parlament épülete előtt , amellyel azt szeretnék elérni, hogy a kormánypárti politikusok nemmel szavazzanak azokra a törvényekre, amelyekről aznap kellene dönteni. A párt ezt követően délutánra demonstrációt is szervez a Ház elé. A pártnál máris tudják, hogy a "lehetetlen időpont" miatt a demonstráció nem lesz tömegrendezvény.

Karácsony Gergely frakcióvezető-helyettes keddi, a Parlament mellett álló Kossuth-szobornál tartott sajtótájékoztatóján megismételte korábbi felhívását, amelyik szerint péntekre a Parlamenthez várják az állampolgárokat. A politikus közölte, hogy délelőtt úgynevezett "szembesítő kampányt" tartanak, amivel szeretnék, "felkelteni" a kormánypárti képviselők lelkiismeretét, hogy ne szavazzák meg azokat a törvényeket, amelyekről pénteken dönt a Ház. Egy kérdésre válaszolva ezen jogszabályok közül kiemelte a választójogi és a pénzügyi stabilitási törvényt.

Ezt követően délutánra négyre demonstrációt is szerveznek - tette hozzá. A képviselő azt mondta, hogy a rendezvényre nemcsak az egyszerű állampolgárokat várják, de megkeresték az ellenzék "másik demokratikus pártját", az MSZP-t illetve több parlamenten kívüli csoportosulást és civil szervezetet is. Hangsúlyozta, tisztában vannak vele, hogy "meglehetősen lehetetlen időpontban" tartják a megmozdulást, ahogy azt is tudják, hogy a demonstráció nem lesz tömegrendezvény.

Kérdésre válaszolva azt mondta, hogy a Szolidaritás Mozgalmat, a 4K! - a Negyedik Köztársaság mozgalmat valamint az Egymillióan a magyar sajtószabadságért Facebook-csoportot keresték meg. Hozzátette, hogy végleges visszajelzést még nem kaptak, de bíznak benne, hogy ezek a szervezetek és csoportok akár szervezetten, akár magánemberként részt vesznek a megmozduláson. "Nem gondoltuk azt, hogy feltétlenül egyféleképpen szeretnénk ebben az ügyben eljárni, de örülünk, ha ők is eljönnek" - válaszolta arra a kérdésre, hogy a Jobbikot miért nem keresték meg.

A frakcióvezető-helyettes a demonstrációt azzal indokolta, hogy "fokozódik a politikai, gazdasági válság, amibe Magyarország keveredett a kormány révén". Szavai szerint a kabinet egy olyan törvényt sem tudott elkészíteni, amelyiket a parlament a házszabálynak és a törvényeknek megfelelően fogadott volna el. Az Európai Bizottság is nehezményezi a jegybankról és a stabilitási törvényről szóló jogszabályokat - tette hozzá.

Hirdetés
Kult Balla István, Németh Róbert 2025. január. 11. 20:00

„Amúgy a nők is káromkodnak” – interjú cserihannával és Lenkkével

Egyre több női előadó tör be a magyar popzenébe, érezhető egyfajta „girl power” a területen. Nemrég jött ki például cserihannának (polgári nevén Cseri Hannának) Hirtelen mélyül, Lenkke_-nek (Fehér Lili) pedig Törik a beton címmel új albuma, ennek apropóján nemcsak a dalokról és a csajos zenékről, hanem a Z generációról, a káromkodásról és a kommentekről is beszélgettünk.