Itthon hvg.hu 2011. december. 18. 10:55

Réthelyi fia is beadhatja felmondását januárban

Több mint 2500-an mondhatnak fel január elsejével - közölte Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke, aki elárulta, hogy a felmondók között ott van Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter fia is - olvasható a Radiológia.hu oldalon. Réthelyi tárcája közleményben cáfolta, hogy bármely családtagja letétbe helyezett volna felmondási nyilatkozatot.

Papp Magor, a Magyar Rezidens Szövetség elnöke elmondta, hogy az Élhető magyar egészségügyért mozgalmukban gyűjtött felmondólevelek december elején már a 2500-at is meghaladták. Mint kiemelte: már öt megyében gyűlt össze olyan kritikus mennyiségű felmondás, amely azonnal és alapvetően fogja megrendíteni ezen területek orvos-ellátottságát - írja a Radiológia.hu.

Túry Gergely

Ez azt jelenti, hogy ha a következő hét hétben nem történnek érdemi intézkedések az egészségügyi dolgozók munkakörülményei, és elsősorban anyagi helyzetük rendezése érdekében, akkor ezek a felmondólevelek aktiválódni fognak. Papp Magor azt mondta: ha 2012. január elsején is kevesebbet fog érni egy fiatal orvos munkája, mint egy utcaseprőé, vagy egy krumplisütőé, akkor tömegesen fognak felállni.

Papp Magor közlése szerint megértik azokat a kollégákat, akik megegyezés híján felállnak, köztük Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter fiát is, aki 2012-ben "az egészségügy reménytelen helyzete miatt ugyanerre a lépésre készül". Ha ilyen prominens szereplők is az ellátórendszer elhagyására készülnek, akkor a többi kollégától miként várják el, hogy ne tegyék ugyanezt - tette fel a kérdést.

A krízishelyzet rendezése érdekében Orbán Viktor miniszterelnökhöz fordultak azzal a kéréssel, személyesen járjon közbe, hogy elkerüljék a válsághelyzet kialakulását.

A Nemzeti Erőforrás Minisztérium közleményben reagált: eszerint a nemzeti erőforrás miniszter egyetlen családtagja sem helyezett letétbe semmilyen felmondási nyilatkozatot.

Hirdetés
hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajból készült termékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egyévnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.