Navracsics Tibor levele, amelyet Viviane Reding uniós biztosnak küldött, nem alkalmas arra, hogy eloszlassa az uniós aggályokat - véli Jóri András adatvédelmi biztos. Miközben Navracsics Tibor azzal próbál érvelni, hogy Jóri nem akart új posztot, utóbbi az erre adott, a hvg.hu-nak elküldött válaszában kifejti: a kormánynak a jelenlegi ombudsmani mandátum tiszteletben tartása volna a kötelessége.
Viviane Reding hétfői levele szerint a legutóbbi reform bizonyos vonatkozásai "súlyos aggályokat" vetnek fel az uniós jog szempontjából. Ilyen a bírák nyugdíjkorhatára - amelyet a jelek szerint drasztikusan csökkentenének 70-ről 62 évre, hogy nem sokkal később ismét fölemeljék -, valamint az adatvédelmi biztos függetlensége. Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter pénteken válaszolt a kérdésekre a biztosnak.
Több más mellett az adatvédelmi biztos intézmény átalakításával kapcsolatban válaszlevelében Navracsics azt írta, hogy több uniós ország példáját vették át, és a magyar kormány álláspontja szerint épp a kevésbé hatékonyan működő ombudsmani modell megtartása lenne összeegyeztethetetlen az unió jogával, noha sem a csatlakozási tárgyalások alatt, sem azóta nem érkezett kifogás a magyar ombudsmani rendszer miatt.
Az adatvédelmi biztos mandátumára vonatkozó biztosi kérdésre válaszolva pedig Navracsics azt állította, hogy egyrészt Jóri András, jelenlegi adatvédelmi biztos, két nappal a július 11-i zárószavazás előtti nyilatkozatában jelezte, hogy nem kíván ilyen pozíciót betölteni. Másrészt a kormány szerint az adatvédelmi biztos személyi változása nem befolyásolja a feladat ellátását.
Egészen más megvilágításba helyezi Navracsics sorait Jóri András válasza, amelyet a hvg.hu-nak küldött el. Mint írja: Navracsics válaszlevele "azt állítja, hogy a kormányzat azért keresett más jelöltet, mert újságírói kérdésre azt nyilatkoztam, hogy jogszerűtlennek tartom mandátumom megszakítását, és 'nem szeretnék betölteni egy miniszterelnöki jelöléssel, parlamenti választás nélkül betölthető pozíciót'. Ma is ezt mondom: mint 2008-ban hat évre megválasztott, független adatvédelmi biztosnak, mandátumom megszakítása az európai jog szerint jogszerűtlen".
A kormány egyszerűen nincs abban a helyzetben, hogy jelöljön vagy ne jelöljön valamely új pozícióra - fejti ki Jóri, hozzátéve: ahogyan a hivatkozott interjúban is rögzítetette, csupán annyi a kormány kötelessége, hogy tiszteletben tartsa a - jelen kormányzati cikluson túlnyúló - mandátuma folytonosságát. A miniszter levele a további kérdéseket tekintve sem alkalmas arra, hogy eloszlassa az uniós aggályokat - véli Jóri András, aki szerint nem meggyőző az új hivatal felállítása melletti érvelés: ha új, erősebb hatáskörök kellenek, azok az adatvédelmi biztosnak megadhatók, mint a közelmúltbeli lengyel példa igazolja.