Felháborodás után népszavazást akarnak az iszapkárosultak
Népszavazást kezdeményeznek a vörösiszap-károsultak arról, hogy kit illet meg a Kármentő Alap pénzei fölötti rendelkezés joga - írta a Népszava szerdán.
A kolontáriakat felháborította, hogy az alapból 44 millió forintot költenek a katasztrófákat bemutató tanösvény létrehozására, miközben ebből az összegből megoldhatnák a település csatornázását - írja a Népszava. Úgy vélik, a Kármentő Alapban összegyűlt összeget az adakozók a károsultaknak szánták, így joguk van dönteni felőle - írja a lap, hozzátéve: a helyiek azt szeretnék, ha a megmaradt körülbelül 1,8 milliárd forintból egészségügyi állomást hoznának létre minden érintett településen, vagy támogatnák belőle a katasztrófa óta radikálisan megnövekedett számú légúti betegek gyógyszereit.
A Népszava beszámolója szerint az iszapömlés által érintett települések lakói félpályás útlezárással is fel akarják hívni a figyelmet problémáikra.