Itthon MTI 2011. december. 06. 13:35

Mesterházy: "Lázár majd megmondja, hogy ki lesz a Kúria elnöke"

Az MSZP frakcióvezetője nem tett konkrét személyi javaslatot a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökének személyére az államfővel folytatott keddi megbeszélésen, mivel - mint a találkozóról távozóban közölte - "délután jön majd Lázár János és majd ő megmondja, hogy ki lesz az, akit a köztársasági elnöknek ki kell neveznie".

Mesterházy Attila újságírók előtt hozzátette, az MSZP számára Baka András, a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi elnöke megfelelő személy lenne a Kúria elnöki posztjára is. Azonban az ellenzéki pártelnök-frakcióvezető szerint "egyfajta bosszú áldozata lett" Baka András, amiért túl sok kritikát fogalmazott meg a kormányzattal szemben, a törvénybe beleírtak olyan feltételeket, amelyek alapján már nem alkalmas a posztra, a Kúria elnökére vonatkozó szabályok ugyanis ötéves magyarországi bírói gyakorlatot írnak elő, ami Baka András elnökségét kizárja.

Schmitt Pál és Mesterházy Attila mai találkozója
MTI / Soós Lajos

Schmitt Pál köztársasági elnök kedden minden parlamenti párt képviselőjével, Paczolay Péterrel, az Alkotmánybíróság elnökével, Polt Péter legfőbb ügyésszel és Navracsics Tibor igazságügyi miniszterrel is egyeztet kedden hivatalában a Legfelsőbb Bíróság helyébe lépő Kúria és az újonnan létrejövő OBH elnökének személyéről. A Fidesz azt javasolta, hogy ha az államfő a héten javaslatot tesz, akkor december 13-án szavazzon a személyekről az Országgyűlés.

Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 06. 13:28

1945 után először ismét szélsőjobboldali vezetője lehet Ausztriának, Herbert Kickl a kormányalakításról tárgyalhat

Az osztrák Szabadságpárt vezetője kapott felkérést a kormányalakításra a köztársasági elnöktől, miután összeomlottak a koalíciós tárgyalások a jobbközép és a szociáldemokraták között Ausztriában. A jobbközép lecserélte a vezetőjét, az új hajlandó kormányalakításról tárgyalni a választáson győztes szélsőjobboldali párttal, az FPÖ-vel. A szélsőjobbnak az ölébe hullhat a hatalom, mert a politikai elit nem tudott túllépni a saját árnyékán. Váratlan külpolitikai győzelem ez Orbán Viktornak és Vlagyimir Putyinnak. Németországnak vészjelzés az osztrák belpolitikai fordulat.