Itthon hvg.hu 2011. december. 06. 07:46

Gyurcsány: a DK tavasszal már a parlamenti küszöb felett lesz

Több ezer tagfelvételi kérelemről és 1200-1500 ember beléptetéséről tud eddig Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, a volt miniszterelnök pedig már azzal is elégedett lenne, ha stabil középpártként a parlamentbe jutnának 2014-ben.

Eddig ötezer tagfelvételi kérelem érkezett a Demokratikus Koalícióhoz, és 1200-1500 ember lépett be - közölte az InfoRádió Aréna című műsorában Gyurcsány Ferenc. A párt elnöke azt azonban nem tudta megmondani, hányan léptek át eddig az MSZP-ből, mert azt nem nézik, korábban volt-e más pártnak is tagja a belépni szándékozó.

Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője ezzel kapcsolatban azt mondta az InfoRádiónak: ő maga úgy érzi, hogy pár százan léphettek át a szocialista pártból a Demokratikus Koalícióba.

Gyurcsány Ferenc
AP / Szandelszky Béla

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt az Arénában, hogy a Demokratikus Koalíció centrum irányába nyitott politikát képvisel, és szerinte az egyetlen olyan párt a parlamentben, amely nem akar új rendszerváltozást, az 1989-ben létrejött Magyarországot legfeljebb humánusabbá, szociálisabbá akarja tenni, de nem leváltani.

Hozzátette: a Demokratikus Koalíció kora tavasszal stabilan a parlamenti küszöb felett lesz, de azt nem gondolja, hogy 2014-ben többséget szerez az Országgyűlésben. A volt miniszterelnök kiemelte, hogy számára kielégítő lenne, ha 2014-ben stabil középpártként jutna be a parlamentbe a Demokratikus Koalíció.

Molnár Zsolt ellenben megjegyezte, hogy a szocialista párt összlétszámához képest csak kevesen politizálnak majd az új pártban, újabb távozókra nem számítanak az MSZP-ben.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.