Senki sem járt a világszerte egyedülálló Molnár János-barlangban, amióta szeptember végén merülés után meghalt ott egy búvár. A búvárokat kizárták, a barlangkutatókat pedig jelentősen korlátozzák munkájukban. Az érintettek rejtett privatizációtól tartanak, úgy tudják, búvárturizmusra használnák a lezárt barlangot, ami több szempontból is veszélyes lehet.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, szeptember végén meghalt egy búvár a II. kerületben a Frankel Leó úti Molnár János-barlangnál. A férfi életéért 45 perecen át küzdöttek, de már nem tudták megmenteni. A Közép-Duna-völgyi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség azonnali hatállyal felfüggesztette, majd visszavonta a barlang kutatásáért, illetve a búvárok merüléséért felelős személyek engedélyét, azóta pedig senki sem járt a barlangban.
Tekintettel arra, hogy a kutatásvezető kötelessége meggyőződni arról, hogy a merülők fizikai és mentális állapota, technikai felkészültsége és felszerelése megfelel-e az adott barlangi körülményeknek, a felügyelőség vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, a felelősség megállapítására. Adamkó Péter barlangkutató, a Magyar Barlangi Mentőszolgálat riasztásvezetője a hvg.hu-nak azt mondta: a felügyelőség búvárbalesetként próbálja feltüntetni a történteket, holott a kutató merülés után, a barlang bejáratánál lett rosszul, nem merülés közben.
Emberek halhatnak meg
Az egyik helyszínen tartózkodó búvár beszámolója szerint, mivel az áldozatnak korábban már volt egy dekompressziós balesete külföldön, háromszorosan túlbiztosították a merülését. Adamkó korábban azt mondta: a barlangban szabályos kutatás zajlott, a merülő búvárok orvosi engedélye és felszerelése is rendben volt. Hat búvár ment le a mélybe, egyikük pedig már a lépcsős feljáratnál rákiáltott az előtte haladó társára, hogy rosszul van. Társa visszafordult és a közelben tartózkodók is odarohantak, a búvárt pedig kimentették – fejtette ki a barlangkutató.
A világszerte egyedülálló, fokozottan védett, állami tulajdonában lévő barlangban egyébként nem ez volt az egyetlen búvárbaleset az elmúlt időszakban. A Vidékfejlesztési Minisztérium szerint a kutatásvezető már elhallgatott a felügyelőség előtt egy balesetet tavaly év végén. Az ügy akkor szerencsésen végződött. Adamkó úgy véli, a halálesetet ürügyként használták arra, hogy lezárják a barlangot, azóta viszont tudomásuk szerint többen is jelentkeztek a barlang hasznosítására. Az érintettek attól tartanak, hogy "rejtett privatizáció" zajlik, és búvárturizmusra használnák a területet, amire a barlang sem terhelhetőségi, sem életbiztonsági szempontból nem alkalmas.
„Tönkretennék a barlangot és emberek halnának meg” – magyarázta Adamkó. A barlang kutatása azért is lenne fontos, mert meg lehetne előzni az olyan eseteket, mint amikor például 1986-ban a II. kerületi Rómer Flóris utcában elsüllyedt egy pince. Mivel a barlangrendszer igen kiterjedt, az egész Rózsadomb érintett lehet a kérdésben. A haláleset után a barlangkutatók kutatási engedélyét is korlátozták, az érintettek szerint pedig ez teljesen ellehetetlenítette a kutatást és a barlangba való bejutást. Most csak akkor juthatnak be, ha a barlang vagyongazdájától, vagyis a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságától (DINPI) a kutatás előtt három nappal engedélyt kérnek. A barlang vizébe viszont egyáltalán nem mehetnek be, márpedig a kutatási terület másképp megközelíthetetlen.
Munkanapokon reggel 8 és délután 16 óra között, pénteken csak 14 óráig, hétvégén pedig egyáltalán nem dolgozhatnak a területen, ami azért problémás, mert mindegyik kutatónak van főállása, ezért ezekben az időpontokban nem tudnak elszabadulni. Munkájukat egy nemzeti parkos dolgozó felügyeli: a kutatók által beépített vasajtót is ő nyitja ki nekik, a kulcsokat ugyanis elvették, a zárat pedig lecserélték.
Az említett bejárat egyébként évtizedekig nyitva állt, de mivel leginkább hajléktalanok használták, a barlangkutatók saját pénzükből lezárták. Idén októberben végül a felügyelet a barlang víz alatti bejáratát is lezárta. Mivel ez volt Budapest egyetlen nyílt forrása, ez „durván természetkárosító, teljesen felesleges és otromba módon történt” – mondta Adamkó, majd hozzátette: „Ilyen a legsötétebb afrikai országokban sincsen.” A barlangkutatók azt mondják, ha kell, peres útra viszik az ügyet és nemzetközi természetvédelmi segítséget kérnek azért, hogy egy „fokozottan védett barlang ne kerüljön ellenőrizetlenül a kalandturizmus pusztító karmai közé”.
Az érintettek szerint a helyzet azért is abszurd, mert három évvel ezelőtt éppen az ő munkájuk világszenzáció-számba menő eredményét – a világ legnagyobb ismert föld alatti meleg vizes tavát magában rejtő barlang utcai ruhában bejárható részét – mutatták be a nyilvánosság előtt. 2002-ig a barlang csak ötszáz méteres hosszban volt ismert, azóta azonban mélyen a József-hegy és a Rózsadomb alatt, mintegy hét kilométer hosszban tárták fel, és még ez sem a teljes barlang. A feltárást három hónapos munkával, hetven-nyolcvan barlangkutató közreműködésével valósították meg, tízmillió forintból.
Raliversenyző épített volna szállodát
A barlang sorsát az is veszélyeztette, hogy négy évvel ezelőtt Szalay Balázs raliversenyző szállodát akart építeni a barlang bejáratához, s bár ő azt állította, az építkezés nem befolyásolta volna a barlang állapotát, barlangkutatók és természetbarátok tiltakoztak a terület beépítése ellen. Illés Zoltán, a jelenleg a környezet- és természetvédelemért, valamint a vízügyekért felelős államtitkár akkor azt nyilatkozta: Magyarországon a barlangok fokozottan védettnek számítanak, és a magyar állam tulajdonában vannak, a felettük lévő terület pedig védőzónának számít, így a felszínen nem lehet építkezni, vagy komoly földmunkákat végezni. Bár a közigazgatási per még nem zárult le, Szalay végül letett a szállodaépítésről, a tulajdonos Budapesti Fürdőigazgatóság pedig írásban nyilatkozott arról, hogy nem tervez építkezést a területen.
Budapest a világ egyetlen olyan fővárosa, amelynek a lakóterülete alatt nagy kiterjedésű barlangok, barlangrendszerek vannak, számtalan kisebb-nagyobb üreggel. Ezek hévizes eredetük miatt szövevényes járataikkal igen nagy területet foglalnak el a lakóházak alatt, létüket azonban általában csak egy-egy útbeszakadás vagy épületalapozási munkák során megnyíló üreg jelzi.
Érdekes ugyanakkor, hogy a szakembereken kívül alig van, aki a Molnár János-barlangról hallott volna, pedig nagy valószínűséggel már a történelmi idők óta ismerik. 1982 óta fokozottan védett természeti képződmény, az öt nagy rózsadombi barlang közül ez az egyetlen napjainkban is aktív hévizes barlang. A barlangban fakadó 20-23 °C-os termálvizet részben a Szent Lukács Gyógyfürdő hasznosítja. A barlangban a Margit-hídtól pár száz méterre egy természetes forrás által táplált tó is van. A barlanghasadék, amelyet kitölt a víz, valószínűleg már évszázadok óta ismert, mert innen fakadt az a langyos víz, amit már a rómaiak is fürdési és gyógyítási célra használtak.
Képbe kerültek a Nyulak-szigeti apácák
A hasadékban a mai vízszint alatt római korból származó elfalazást fedeztek fel a kutatók. A feltörő víz a XIII. századtól malmokat működtetett. Az első írásos adat egy 1276-ból származó oklevélben maradt fenn, melyben a pápa megerősíti a Nyulak-szigeti (Margitsziget) apácák itteni malombirtokát. Egyes feltételezések szerint a tó már ekkor is létezhetett, bár írásos emlékeinkben csak a XVI. század elején említik. Ettől az időtől fogva viszont már sok perirat foglalkozik a malmokkal és az őket tápláló tó vizével.
A források mellett nemcsak malmok, hanem fürdők is működtek. Ma is látható egy eredeti török fürdőépület elbújva az Irgalmas rendi kórház épületei között. A tó melletti romos épület csak a Lukács-fürdő építésekor készült és 1965-ig üzemelt törökfürdőként.
A tóhoz kapcsolódó barlang létezéséről először az Orvosi Hetilap 1858. évi 33. számában találunk említést. Első kutatója az 1860-as években Molnár János patikus volt, aki felmérte a hegy oldalában nyíló forrásbarlang száraz részét. A barlang leírásában tekintélyes víz alatti rendszer létezését feltételezte.
Meghalt egy búvár a Frankel Leó úti barlangnál
