2011. november. 30. 19:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 30. 19:14 Itthon

Tömegverekedés tört ki Gyöngyöspatán

Összeszólalkozott, majd kézi szerszámokkal felfegyverkezve egymásnak esett két csoport szerda délután Gyöngyöspatán; a tömegverekedésben hárman könnyebben megsérültek - közölte Lázár Levente, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese.

Tájékoztatása szerint a bejelentésre a gyöngyösi rendőrkapitányság nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, ahol megállapították, hogy egy korábbi nézeteltérés miatt robbant ki a vita a két, helyi lakosokból álló csoport között.

A gyöngyösi rendőrkapitányságra a rendőrök három embert állítottak elő, ellenük csoportosan elkövetett garázdaság gyanúja miatt indítanak büntetőeljárást - mondta a sajtóügyeletes.

Hozzátette: az eset körülményeinek tisztázása, a tanúk kihallgatása még nem fejeződött be. Azt, hogy a hétfő éjszakai lövöldözéssel összefüggésbe hozható-e a tömegverekedés, egyelőre nem tudni.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2024. december. 03. 16:03

Orbán Balázs a HVG-nek: Tiszta a lelkiismeretem

„Ha velem ezt próbálták páran csinálni, egy radikális kisebbség, akkor vajon mit csinálnak azokkal az emberekkel, akik nem képesek megvédeni magukat?” – reagált a doktoriját ért kritikákra a miniszterelnök politikai igazgatója. Orbán Balázs politikai alapú diszkriminációt emlegetett, és a HVG-nek kijelentette: tiszta lelkiismerete. Választ adott arra is, hogyan készülhetett a doktorija tézisfüzete a kollégája gépén.