2011. november. 21. 09:43 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 21. 09:44 Itthon

Háromszázezres nyomravezetői díjat tűztek ki a berentei gyilkosság ügyében

Háromszázezer forintos nyomravezetői díjat tűzött ki a berentei gyilkosság ügyében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője; a bűncselekményt november 10-én jelentették, a rendőrség emberölés bűntettének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen indított nyomozást.

A megyei rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a rendelkezésre álló információk szerint 2011. november 10-én érkezett a rendőrségre bejelentés arról, hogy egy 80 éves férfit holtan találtak a berentei lakásában. A szakértői vizsgálatok megállapították, hogy az idős férfinak olyan sérülései vannak, amelyek "felvetik az idegenkezűség lehetőségét, ennek alapján nem lehet kizárni a bűncselekmény gyanúját".

A megyei főkapitányság vezetője háromszázezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel annak, aki közvetlenül elősegíti a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható ember, illetve emberek kilétének a megállapítását vagy elfogását.

Hirdetés