2011. november. 19. 12:34 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 19. 13:00 Itthon

Gyerekbarát kihallgatószobák a rendőrségeken

Két éven belül minden rendőr-főkapitányságnak ki kell alakítania a megyében legalább egy olyan helyiséget, amelyben a gyermekeket életkori sajátosságaiknak megfelelő, speciális körülmények között lehet meghallgatni elszenvedett sérelmükről - közölte Navracsics Tibor.

A miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter szombaton az V. kerületi kapitányság előtt tartott sajtótájékoztatón jelezte, hogy a belvárosi épületben már kialakítottak egy ilyen szobát.

Elmondta, hogy tavaly több mint 15 ezer bűncselekmény történt gyermek- és fiatalkorúak sérelmére, akik azonban sokszor nem merik, nem tudják feljelenti az elkövetőt, vagy titokban tartják a bűncselekményt, és egész életükben magukban hordozzák ezt a traumát. Ezért döntöttek a program elindításáról, amely szerint 2014. január 1-jéig a rendőr-főkapitányságok illetékességi területén gyermekbarát meghallgatószobát kell kialakítani. A tárca vezetője azt mondta, elsősorban a megyeszékhelyeket célozzák meg, de örömmel veszik, ha egyéb városokban is létrehoznak ilyen helyiségeket.

Az erről szóló, szombattól hatályos rendelet szerint a gyermekmeghallgató szobát a 14 év alattiak életkori sajátosságainak megfelelően kell kialakítani és berendezni. "A gyermekmeghallgató szoba kialakításának és felszereltségének a gyermek szükségleteihez kell igazodnia annak érdekében, hogy biztosítsa a gyermek lelki és fizikai biztonságát" - olvasható a szabályozásban. Navracsics Tibor az alapvető technikai kritériumok között említette, hogy olyan rejtett, hang- és képrögzítésre alkalmas eszköz legyen ezekben a helyiségekben, amely nem vált ki feszültséget a gyermekekben.

A magyar EU-elnökségnek is az volt az egyik fő célja - idézte fel a miniszter -, hogy a gyermekek európai szinten is fokozott védelemben részesüljenek. Ennek jegyében fogadták el a magyar elnökség alatt például azt az irányelvet, amely az emberkereskedelmen belül a gyermekekkel kapcsolatos emberkereskedelmet szigorúbban büntetni, valamint azt, amely a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények fokozottabb büntetését célozza.

A sajtótájékoztatón Rogán Antal, az V. kerület fideszes polgármestere is részt vett. Ő úgy nyilatkozott, hogy a belvárosi kapitányság központi fekvésű, Budapesten belül is kiemelt szerepű, ezért logikus, hogy az elsők között itt alakítottak ki gyermekmeghallgató szobát.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.