Szabó Máté ombudsman szerint nincs megoldva a kórházi kezelést már nem igénylő, de még orvosi felügyeletre, ápolásra szoruló, önmagukat ellátni képtelen hajléktalanok elhelyezése - olvasható az Országgyűlési Biztos Hivatalának közleményében.
Miként a hajléktalanok problémáinak korábbi vizsgálataiban, Szabó Máté ebben a jelentésében is rögzítette: "az állam számára nem fakultatív program, hanem alkotmányos kötelezettség a szélsőségesen rászoruló hajléktalan személyekről való gondoskodás". Ennek keretében lényeges állami feladat, hogy az egészségügyi ellátórendszereket megfelelő szinten, az érintett speciális betegcsoport tagjai alapvető jogainak érvényesülését biztosítva működtesse - olvasható az ombudsmani hivatal közleményében.
Mindezek fényében az ombudsman Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-miniszternek a jogszabályi háttér módosításának, illetve egységes módszertan és országos hajléktalanügyi stratégia kidolgozásának kezdeményezésére tett ajánlásokat. Budapest főpolgármesteréhez, Tarlós Istvánhoz pedig azzal a kéréssel fordult, hogy a Fővárosi Közgyűlés fordítson kiemelt figyelmet a már elfogadott hajléktalanügyi koncepció következetes, határidőben történő végrehajtására.
"A késő őszi, valamint a téli időszakban, az időjárás kedvezőtlenebbre fordulásával súlyosbodik a hajléktalanok helyzete, folyamatosan növekszik a különböző megbetegedésekkel küzdő hajléktalanok száma" - hangsúlyozta az ombudsman, aki ezért hivatalból indított vizsgálatban térképezte fel a hajléktalanok ellátására szakosodott egészségügyi szolgáltatók működését, az ezeken a helyeken elérhető ellátási formákat, valamint a rehabilitációs folyamatokra lehetőséget biztosító intézményi megoldások meglétét.
Ezzel együtt Szabó Máté tájékoztatást kért az illetékes szaktárcától, Budapest főpolgármesterétől és a hajléktalan betegek egészségügyi ellátásával is foglalkozó civil szervezetek képviselőitől, valamint munkatársai helyszíni vizsgálatokat is folytattak a hajléktalanokat gondozó legnagyobb egészségügyi intézményekben.
Az ombudsman szerint "nyilvánvaló", hogy a kórházból az utcára kerülő, még csak éppen, vagy nem is teljesen felépült hajléktalan beteg az átlagosnál jóval könnyebben, hamarabb és többször esik vissza betegségébe, szenved szövődményektől és komplikációktól. "A fertőző megbetegedések, járványok megelőzését és leküzdését is magában foglaló állami járványügyi tevékenység pedig kétségtelenül része a legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez való jog biztosításával kapcsolatos állami kötelezettségnek" - hívta fel a figyelmet jelentésében a biztos.