Itthon hvg.hu 2011. november. 10. 08:46

Magyar Nemzet: pártot alapítanának a szakszervezetek

A kétharmados erőfölény mellett nem, vagy csak alig lehet érvényesíteni a munkavállalói eszközöket a szakszervezetek szerint - írja a Magyar Nemzet.

A szakszervezetek úgy gondolják, szakított a kormány az előző kabinetek azon gyakorlatával, amit a tárgyalásokra épített, és azzal, hogy a társadalommal elfogadtassa a társadalommal - olvasható a Magyar Nemzetben. A sztrájktörvény módosítása szinte ellehetetleníti a sztárjkjog gyakorlását.

Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke azt mondta, elképzelhető alternatíva lehet a szakszervezeti mozgalom megújítása. Pataky szerint a szervezetek lassan reagálnak az új törvényekre, akcióik pedig nem hatékonyak, ezért először magukat kell rendbe rakniuk.

Pataky Péter
Túry Gergely

Az elnök úgy gondolja, a jelenlegi mozgolódásokból (4K, Magyar Szolidaritás Mozgalom) ők sem maradhatnak ki, hiszen a szakszervezet politikai szervezet, ezért több olyan kérdésben is állást kell foglalniukm ami nem tud máshol megjelenni, csak a politikai mezőben.

Pataky hozzátette, hogy csak nekik van olyan önköltséges tömegbázisa, amire a munkavállalók érdekeit képviselő pártot lehetne alapozni. Emellett azt is elmondta az elnök, hogy vagy pártként, vagy szakszervezetként csakis értékalapú egymüttműködés lehetséges más pártokkal.

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.