2011. november. 07. 06:45 MTI Utolsó frissítés: 2011. november. 07. 05:38 Itthon

Magyar Nemzet: egerszalóki beruházása miatt vizsgálódik az MFB

Az egerszalóki szállodaberuházás korábbi évek gyanús ügyletei miatt a nyomozó hatósághoz fordul a tulajdonos Magyar Fejlesztési Bank (MFB) jelenlegi vezetése azért, hogy a hatóság kezdeményezze a sorozatosan meghozott ésszerűtlen döntések felelőseinek felkutatását a bankon belül, többek között a korábbi vezetők körében - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.

A lap szerint "a jóval több mint 10 milliárd forintot elnyelő egerszalóki szálloda-, gyógyfürdő- és strandberuházás miatt már több feljelentés is született". A Magyar Nemzet azt írja: az MFB az általa tulajdonolt hotel ügyeit azért kezdte firtatni, mert az eredetileg a Szalók Holding által menedzselt egerszalóki beruházás befejezése eleve több évet késett. Az építkezés kiadásai a többszörösét tették ki az eredetileg tervezettnek, bevételek pedig jó darabig nem keletkeztek, hiszen az el nem készült létesítmény nem üzemelhetett. A lap szerint gond az is, hogy a komplexum már alig több mint a felét éri a bekerülési költségnek.

Hirdetés