Már csak az M3-as kivezető szakaszán, illetve a Ferihegyre vezető gyorsforgalmi úton számíthatnak az autósok nagy torlódásra a mai demonstrációk miatt. Korábban a forgalomloassító akció sok helyen okozott fennakadást a közlekedésben.
A péntekre szervezett szakszervezeti tüntetések lassan véget érnek a fővárosban. A nap folyamán Budapest több pontján is hatalmas dugó alakult ki, de nem sokkal este hat óra után már csak két fővárosi területen, az M3-as kivezető szakaszán és a Ferihegyre vezető úton volt nagy a torlódás - mondták el a hvg.hu kérdésére a Fővinformnál. A hvg.hu helyszínen tartózkodó tudósítója szintén megerősítette, hogy az M3-asnál még kora este is óriási volt a kocsisor.
A forgalomlassító tüntetés egyik helyszínén, a Budaörsi úton késő délután felfüggesztették a demonstrációt. Az MTI beszámolója szerint egyébként nem okozott komolyabb fennakadást a közlekedésben a Liga Szakszervezetek demonstrációja. Az országosan összességében mintegy száz helyszínt érintő félpályás útlezárást a munka törvénykönyve és a nyugdíjrendszer átalakítása miatt szervezték az érdekképviseletek.
A Liga Szakszervezetek honlapján közöltek szerint délelőtt 85 helyszínen mintegy 1800 gépjárművel vettek részt az aktivisták a forgalomlassító demonstrációban. A szakszervezeti szövetség kommunikációs vezetője azt tudatta, hogy délelőtt 130 autó vett részt a tiltakozó akcióban Budapesten és a főváros környékén.