Itthon hvg.hu 2011. november. 02. 07:16

Virtuális számlán vezetnék a diplomások tartozását

Virtuális számlán vezetné a diplomások tartozását az állam - a HÖOK elnöke szerint ez annak a tervezetnek a lényege, amiről múlt héten tárgyaltak Navracsics Tiborral. A virtuális tartozás az itthon munkával töltött évekkel csökkenne - közölte az InfoRádió, amely szerint sok ezzel kapcsolatos kérdésre továbbra sincs válasz.

A hallgatókkal folytatott múlt heti tárgyaláson valóban elhangzott példaként, hogy ha egy volt diák húsz évből ötöt Magyarországon dolgozik, nem kell visszafizetnie a képzése költségét - erősítette meg az InfoRádió szerint Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes. Az Origo írta azt, hogy ez a megoldás körvonalazódott a szerdai tárgyaláson. Korábban egyébként az oktatási államtitkárság pont fordítva képzelte el ezt az arányt.

Navracsics Tibor azt mondta, jelezte a HÖOK elnökének, hogy igyekeznek rugalmasabbá tenni a szerződéses megoldást. A példaként említett változatra az elnök pozitívan reagált, azt mondta, hogy ez akár elfogadható is lenne - tette hozzá.

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának elnöke, Nagy Dávid azt mondta, a tervezetnek, amiről egyeztettek a miniszterrel, nem ez az arányszám volna a lényege, hanem egy teljesen új gondolat. Ennek lényege, hogy egyfajta virtuális számla keletkezne a hallgatónál, ami a diploma megszerzése után az ő képzésének költségét tartalmazza. Ezt a hallgató úgy kezdené el törleszteni virtuálisan, hogy Magyarországon dolgozik, és ez a hitelállomány csökkenne. Ha külföldre távozik, és ott dolgozik, akkor arról még egyeztetni kell, hogy mi lenne a hitelállománnyal, szünetelne a törlesztés, vagy kívülről is törlesztheti a hitelt - fejtette ki az elnök.

Navracsics Tibor és Nagy Dávid HÖOK elnök
MTI / Földi Imre

Azt a kérdést is tisztázni kell, hogy mi alapján vonnának le pénzt a virtuális tartozásból, pontosan hány év alatt kellene virtuálisan törleszteni a képzés költségét. Nagy Dávid azt mondta, elvekről egyeztettek, de ez az irány járhatóbb, mint a korábbi felvetés, hogy húszból 15 évet Magyarországon kell dolgozni azért, hogy ne kelljen visszafizetni a képzés költségét.

Hirdetés
hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.