Három kérdésben közösen kezdeményez népszavazást Esztergomban a Jobbik, az LMP, az MSZP helyi szervezete és két civil egyesület. A kérdések egy részét a bíróság hagyta jóvá, felülbírálva a jegyző döntését - közölte a népszavazást ötletét felvető Jobbik helyi elnöke.
"Az eredetileg beadott öt kérdésből a jegyző csak a szemétszállítási rendelet módosításáról szóló kérdést hagyta jóvá, a kórházi gyermekosztály visszaállításáról szóló kérdést pedig a népszavazás kezdeményezői vonták vissza. A bíróság a jegyzőt felülbírálva még két kérdést hagyott jóvá, egyet viszont elutasított" - tette hozzá Zentai Plajner Zsolt.
A bíróság szerint nem lehet népszavazást tartani a városgazdálkodási feladatokat ellátó Strigonium Zrt. megszüntetéséről, viszont szavazásra bocsátható a piac működtetése és egy korszerű városfejlesztési stratégiát megvalósító program végrehajtása. A népszavazáshoz a városban 2400 aláírást kell összegyűjteni, majd legalább egy, legfeljebb négy hónapon belül ki kell írni a szavazást - mondta el a Jobbik helyi elnöke.
Zentai Plajner Zsolt tájékoztatása szerint az ellenzéki pártok és szervezetek a jövő héten megkezdik az aláírások összegyűjtését, egyúttal megvizsgálják, lehetne-e még más kérdéseket is népszavazásra bocsátani.
Esztergomban a tavaly októberi választások óta patthelyzet van a képviselő-testület kétharmadát adó Fidesz-frakció és az ugyanekkora aránnyal megválasztott független polgármester között. Tétényi Éva 1,2 milliárdos kifizetetlen számlát és 25 milliárdos adósságot örökölt az előző, Meggyes Tamás (Fidesz) vezette önkormányzattól, ezért adósságrendezési eljárást kért a város ellen. Ezt a testület többségét adó Fidesz-frakció törvénytelennek ítélte, és közölte, hogy nem hajlandó együttműködni a polgármesterrel.