Itthon MTI 2011. október. 30. 14:17

A német hírügynökségnek sem tetszik Dörner kinevezése

Restauráció magyar módra: Orbán jobboldali kultúrforradalma címmel kommentárban foglalkozott a magyar belpolitikával vasárnap a dpa német hírügynökség.

Kathrin Lauer, a dpa budapesti tudósítója az írás bevezetőjében ismertette a területi közigazgatásért felelős államtitkár, Szabó Erika közelmúltban hozott rendeletét az Alaptörvény Asztalának felállításáról a polgármesteri hivatalokban. A tudósító ismertette a rendeletben foglaltakat, hangoztatva: "sok magyar kérdezi, hogy ezen nevetnie vagy sírnia kell."

Lauer idézte Szabó Erikát aki szerint az új alaptörvény  elfogadásával Magyarország jelképesen is lezárta a múltat és új fejezetet nyitott az ország történetében. A tudósító ugyanakkor ennek kapcsán azt  írta, hogy ebben az új fejezetben "a fasisztoid Horthy-rezsim két világháború közötti időszaka" köszön vissza.

A dpa ezt követően beszámolt az Új Színház élére történt kinevezésekről, Csurka Istvánt "bevallottan antiszemitaként" említve, Dörner Györggyel kapcsolatban pedig azt emelve ki, hogy a nácik által használt "elfajzott" kifejezést alkalmazta, amikor a liberális kulturális felfogást bírálta. Utalt továbbá a tudósító  a közmédia egységesítésére ("gleichschaltolására").

Hirdetés
hvg360 Lenthár Balázs 2025. május. 10. 20:00

XIV. Leó pápa a felvett nevével is üzen a világnak - de miről voltak híresek az elődei?

Prevost bíboros a XIV. Leó nevet választotta, ezzel pedig egyben utalást is tett arra, hogy mely elődeinek szellemében kívánja kormányozni a katolikus egyházat. A Leó pápák története meglehetősen vegyes, volt köztük nagy egyházreformer pápa, mások a szociális érzékenységükkel tüntettek, de olyan is akadt, aki végérvényes szakadást idézett elő a keresztény közösségben. Volt, aki a hívek harcos védelmével írta be magát a pápaság történetébe, akadt, aki korát meghaladó nézeteket vallott, de olyan is, aki évszázadokkal pörgette volna vissza az idő kerekét, ha teheti, mások pedig ügyesen játszották a hatalmasok játékát egy olyan korban, amikor az egyház feje nem csak spirituális vezető, de világi hatalommal rendelkező uralkodó is volt.