Itthon MTI 2011. október. 29. 16:54

Magyar mentőcsapat tart Bangkokba

A bangkoki árvizek sérültjeinek segítségére indult a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Különleges Orvos- és Mentőcsoportja (DEKOM) szombat délután.

Az orvosból, ápolóból, védvonalépítészből és logisztikusból álló négytagú csapat szombat délután indult el Thaiföld fővárosába - közölte Késmárky András, a DEKOM elnöke szombaton, a Liszt Ferenc repülőtéren.

Vasárnap helyi idő szerint 11:30-kor érkeznek meg a Bangkokba, ahol azonnal bekapcsolódnak a segítségnyújtásba. Csapatuk speciális felkészültsége okán akár a víz közepén, egy gumicsónakban is segítséget tudnak nyújtani a rászorulóknak, ezért kérték, olyan helyre irányítsák őket, ahol nincs vagy ahová csak igen kevés egészségügyi szakdolgozó, orvos, technikai mentő jutott el - mondta Késmárky.

Fotógalériánkhoz kattintson a képre!
AP

Hozzávetőleg harmincmillió forint értékben orvosi-, diagnosztikai berendezéseket, gyógyszereket és gyógyászati segédeszközöket, továbbá több műholdas kommunikációs berendezést visznek magukkal Thaiföldre. Az előzetes tervek szerint nyolc-tíz napig dolgoznak Bangkokban, de ha szükséges meghosszabbítják a missziót, és növelhetik is a mentőcsapat létszámát.

Hirdetés
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.