Itthon hvg.hu 2011. október. 26. 19:52

Puch László: Gyurcsányék kiléptek a pártból és a frakcióból is

Az MDF-modell zsákutca, azt nem fogadja el az MSZP - mondta Puch László a Klubrádió Szabad sáv című műsorában. A pártigazgató hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc a párt hétfői frakcióülésén azt mondta, kilépnek a frakcióból és a pártból is, és nem azt mondta, hogy kiválnak.

Puch László a Klubrádióban hangsúlyozta: az MSZP nem segíti, és nem akadályozza Gyurcsány Ferencék távozását. A pártigazgató szerint még nem lehet pontosan látni, hogy hányan tartanak Gyurcsány Ferenccel, de úgy véli, csalódás fogja érni a Demokratikus Koalíciót.

Puch László
Túry Gergely

Elmondta, az MDF-modell szerint előbb a párt szétválásáról, majd a frakció szétválásáról kellett volna dönteni, de ebbe nem ment bele a szocialista párt. Az MSZP-ből vagy kilép valaki, vagy kizárják. Gyurcsány Ferenc azt közölte közölte, kilépnek a pártból. Molnár Csaba kedden azt mondta, ha kiléptek volna, Mesterházy Attila kezében lenne a kilépési nyilatkozatuk, ez azonban nincs így, mint ahogyan a kizárásukról sem döntött a frakció.

A távozások kapcsán azt mondta, három megyei ember ment Gyurcsány Ferenccel, akiknek el kell számolniuk a helyiekkel, hogy miért tartják meg mandátumukat, hisz Szili Katalin kiválásakor hangosan kiabáltak ők is, hogy adja vissza a mandátumát. Ezzel együtt azokban a megyékben talán nagyobb létszámú lesz az átlépési hullám. Jelenleg az MSZP új pártelnököt keres a győri, a somogyi és a zalai szervezetében.

A pártigazgató szerint a csalódott politikusok kerestek a DK-ban kapaszkodót, azok, akik csalódtak a pártban, a személyes lehetőségeik beszűkülésében.

 

Hirdetés
hvg360 Tornyos Kata 2025. május. 06. 20:00

Dorka maximum fokozaton készül az érettségire, mégis stresszel – kiégő tinédzsereket termel a magyar oktatás

Állandó fáradtság, ingerlékenység, alvási problémák, megváltozott evési szokások, koncentrációs nehézségek – sokak számára csenghetnek ismerősen a felsorolt tünetek, ugyanis a 10 és 19 év közötti magyar fiatalok közül minden ötödik küzd valamilyen mentális zavarral Magyarországon. Bár a „kamaszkori kiégés” egyelőre nem hivatalos diagnózis, a jelenség nagyon is valós, és egyre több fiatalt érint. Mi áll a háttérben, és mit tehetünk a megelőzésért?