2011. október. 26. 21:11 MTI Utolsó frissítés: 2011. október. 26. 21:55 Itthon

Lehet szavazni, milyen legyen az OMSZ új logója

Szavazást indított a honlapján az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) annak eldöntésére, hogy lecseréljék-e a régi logót.

Az OMSZ számos változáson megy át, fejlesztik például a mentésirányítást, uniós forrásokból a közeljövőben új mentőállomások épülhetnek, és még az idén 37 új esetkocsival bővül a járműflottájuk - mondta Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Beszámolója szerint az adott volt, hogy a mentőautók színe az európai szabvány alapján sárga, pontosabban "lemon-green" lesz majd. Iskolákban, valamint a mentődolgozók körében pályázatot hirdettek, hogy az új színhez találják ki a mentőszolgálat új logóját.

Mint hozzátette, a régi logó évtizedeken keresztül bizonyított, de az új autók színvilágához nem annyira illik. Ezért az ötletek alapján kidolgoztak egy - a megfogalmazása szerint - kompaktabb és színharmonikusabb, de a szimbólumaiban ismerős logót. Az új ábrán is megjelenik a három nemzeti szín, a mentőszolgálat felirat, valamint az orvosi kígyó és a mentést jelképező Konstantin-kereszt.

Győrfi Pál közölte: a szavazást hétfőn indították el. November 6-ig várják elsősorban a mentődolgozók véleményét, de a szavazás nyitott, bárki elmondhatja, hogy a régi vagy az új logó tetszik neki jobban. A vélemények alapján az OMSZ vezetősége hozza meg a végső döntést. Ha az új logó nyer, a decemberben érkező új, sárga színű mentőautókon már az lesz látható – mondta a szóvivő.

Hirdetés
Címkék
hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.