Itthon MTI 2011. október. 21. 14:29

Schmitt: az a munkám, hogy puhítsam az államfőket

Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája - jelentette ki Schmitt Pál köztársasági elnök, amikor a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) vezetőit fogadta pénteken a Sándor-palotában.

Az autonómiatörekvésnek nincs alternatívája, ha együvé akarjuk, hogy  tartozzon a nemzet, vagy ha azt lemorzsolódást, ami az elmúlt évtizedekben a statisztikai adatokban is megjelent részben meg akarjuk állítani vagy menteni ami menthető - mondta az államfő.

A tanácskozáson részt vett mások mellett Tőkés László, a KMAT és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a Székely Nemzeti Tanács, a Magyar Polgári Párt, a Magyar Koalíció Pártja, a Vajdasági Magyar Szövetség, Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének képviselői.

Schmitt Pál a tanácskozás előtt mondott köszöntőjében arról beszélt, hogy az autonómiatörekvések kérdésében egyrészt a határon túli magyar szervezetek is megvívják a saját harcaikat, másrészt a magyar kormány is markánsan kiáll a nemzetstratégia mellett.

Mint mondta, államfőként az a munkája, hogy "puhítsa" a szomszédos országok államfőit, így az elmúlt egy évben minden szomszédos ország elnökével találkozott, és mindenhol elmondta, hogy Magyarország magyarokkal van körülvéve.     Hozzátette: minden esetben van konkrét kérés is, amit jószívvel továbbít, például egy temető, egy templom, egy iskola vagy egy könyvtár megmentése.

Schmitt Pál a visegrádi négyek államfőivel
MTI / Kovács Tamás

"Sokszor nem örülnek neki, mert részben az elnökök nincsenek döntéshozó helyzetben, részben úgy gondolják, hogy na, tessék megint jönnek a magyarok, már elnöki szinten is nyomulnak" - fogalmazott.

Schmitt Pál köszöntője után a tanácskozás zárt részén Tőkés László, a KMAT elnöke foglalja össze a szervezet céljait és az együttműködés lehetőségeit Magyarországgal. Ezután a jelen lévő szervezetek vezetői ismertetik sajátos problémáikat, és kiegészítik a korábban írásban elküldött autonómiakoncepciójukat. Schmitt Pál hivatalba lépése óta ez az első ilyen találkozó.

Hirdetés
hvg360 Mátraházi Zsuzsa 2025. január. 10. 19:30

Sabján Adrienn kajatortacukrász: „Olyasmit nem vállalok el, amit jobb, ha nem látnak a hűtőbe bekukucskáló gyermekeim”

Jól fizető szakmából piaci szempontból a legrosszabbkor váltott, mégis sikerre vitte vállalkozását. Furcsán indult, de a hermelintorta sem fogott ki rajta. Megküzdött „véres” feladattal is, de nemet mondott a szülést ábrázoló tortára. Elárulja, hogy már nem igazán szereti az édességet, de persze mindent megkóstol, amit készít, és a versenytársak termékeit is elemeznie kell. HVG-portré.