Parkolópályára tette Hoffmann Rózsát a kormányzat az után, hogy az oktatási államtitkárság elkészítette a felsőoktatási törvény tervezetét. Egyre több jel, köztük egy Orbán Viktor és Pokorni Zoltán között létrejött alku utal arra, hogy az államtitkárság által elkészített tervezeteket a fideszesek módosító indítványokkal hígítják majd fel a parlamentben.
„Ebben a történetben Hoffmann Rózsa már rég nem szereplő” – fogalmazott a hvg.hu-nak korábban az egyik neve elhallgatását kérő kormányzati forrás a készülő felsőoktatási és a köznevelési törvénnyel kapcsolatban.
Hasonlóképpen beszéltek az oktatási államtitkárságon belül készülő törvénytervezetekről fideszes források is, utalva arra, hogy a Hoffmann Rózsa és Dux László nevével fémjelzett törvénytervezeteken módosító indítványokkal változtatnak majd az Országgyűlésben. Kormányzati források szerint Orbán Viktor és Pokorni Zoltán korábban megállapodtak abban: ha az egykori fideszes oktatási miniszter nem bírálja tovább nyilvánosan a Hoffmann-féle tervezeteket és ezzel nem fékezi a törvényalkotási folyamatot, akkor a parlamenti végszavazás előtt módosíthatják a vitatott részeket.
Árnyéktervezetekről pletykáltak
Ezt támasztják alá a szakszervezeti körökből származó információink is, miszerint a kormányzati szereplők korábban azzal nyugtatgatták a szakszervezet egyes vezetőit, hogy az oktatással kapcsolatos törvények ügyében a döntő szót nem a Nemzeti Erőforrás Minisztériumában mondják ki, és "árnyéktervezetek" készültek más minisztériumokban is. Az egyik fideszes parlamenti képviselő a hvg.hu-nak azt mondta, ő is hallott arról, hogy készültek ilyen "árnyéktervezetekek", de még nem látta őket.
Azt mindenesetre kormányzati források egyöntetűen állítják, hogy Hoffmann szerepe a tervezet elkészítése után csökkent. Jól jelzi ezt az is, hogy a jövő héten Navracsics Tibor közigazgatási miniszter ül le tárgyalni a hallgatói érdekképviseletekkel. Úgy tudjuk, az egyeztetést Nagy Dávid, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) elnöke harcolta ki, miután a Hoffmann Rózsával folytatott legutóbbi keddi tárgyalás nem vezetett eredményre, s a hallgatói érdekképviselet – ahogy egy résztvevő lapunknak fogalmazott – „már egy szavát sem hiszi el” az oktatási államtitkárnak. Igaz, abban, hogy Navracsics az egyeztetésre igent mondott, nagy szerepe lehet annak is, hogy a diákok október 27-re tüntetést szerveznek. A kormányzat így akarja tompítani a demonstráció hangját.
A HÖOK egyébként két ponton támadja a törvénytervezetet. Az egyik ilyen pont, hogy a tervezet értelmében az államilag finanszírozott hallgatókkal kötelező lenne szerződést kötni, s erre annak lenne lehetősége, aki nem önköltséges formában tanul. A hallgatók szerint ezzel az állam röghöz kötné őket. A finanszírozás drasztikus átalakításával pedig lényegében a bujtatott tandíjat vezetné be – vélik.
Navracsics "puhább"
„Amikor legutóbb, januárban-februárban leültek Navracsiccsal, akkor elfogadható irányba kezdtek menni a felsőoktatási tervek, a miniszter sokkal puhább volt, mint Hoffmann” – mondta a hvg.hu-nak egy HÖOK-os forrás, jelezve: a hallgatói érdekképviseletek abban bíznak, hogy a miniszternél célt érnek. Hozzátette: az oktatási államtitkár azért sem jó tárgyalópartner a HÖOK számára, mert a februárban az érdekképviselet által összeállított problématérképet és javaslatkezdeményeket teljesen figyelmen kívül hagyta.
Egy másik HÖOK-os forrás szerint a hallgatói érdekképviseletek vezetői most már komolyan aggódnak amiatt, hogy a javaslataikat teljesen figyelmen kívül hagyja a kormányzat. Pozitív fejleményként értékelik ugyanakkor, hogy Halász János parlamenti államtitkár kezdeményezte, a normaszöveg szintjén is folytatódjanak majd az egyeztetések, s ebbe a HÖOK-ot is bevonnák. A hallgatók a módosító javaslataikat ezeken a tárgyalásokon is be tudnák nyomni.
Próbáltuk az ügyben megszólaltatni Nagy Dávid HÖOK-elnököt, de ő pénteken szinte minden percben tárgyal.