Főügyész: "én is az ügy károsultja vagyok"
Továbbra sem tudni, hogy kihallgatja-e tanúként a rendőrség Keresztes Imrét, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNyF) vezetőjét a 300 millió forintos csalási ügyben. A főügyész "hölgyismerősét" érintő bűncselekmény-sorozat kapcsán számos megválaszolatlan kérdés maradt. A rendőrség egyelőre nem tudja, mikor fejeződhet be a nyomozás - írja a Népszava.
Még mindig nem látni tisztán abban az ügyben, amelyben érintett a Gyurcsány Ferenc ügyében is nyomozó főügyész, a KNyF vezetője, Keresztes Imre feljelentés szerinti élettársa, a ügyészségi szóvivő szerint "hölgyismerőse". A nő biztosítási ügynökként dolgozott, és az ügyfelek rábízott pénzével nem tudott elszámolni. A Generali Biztosító feljelentése alapján indult eljárásban 14 sértettet derítettek fel. Köztük van, aki néhány milliót, mások több tízmilliót adtak át az üzletkötőnek. A biztosítónál azonban a pénzeknek nem találták nyomát.
Idén év elejétől kezdve több ügyfél is panaszt jelzett a Generali központjának arról, hogy az egyik ügynökük, H-né P. Mónika különféle szerződéses ígéretekkel nagyobb összegeket vett fel tőlük. Viszonylag magas, de nem kirívóan, gyanúsan nagy hozamú - évi 20 százalékos - ajánlatokkal vett át pénzeket régi, vele szinte baráti kapcsolatokat ápoló ügyfeleitől. H-né az átvett összegekről nyugtát állított ki, melyek a Generali hivatalos nyugtatömbjéből származtak. Ám sem a biztosítási ajánlat, sem az átvett összegek nem érkeztek meg a Generalihoz - közölte a biztosítótársaság a Népszavával.
A lap megkeresésére Keresztes Imre - a KNyF szóvivője útján - maga is az ügy károsultjának nevezte magát, de ügyészként elmulasztott feljelentést tenni, és a Népszava információi szerint kártérítési igényt sem jelentett be. "A főügyész úr a nevezett hölggyel sem korábban nem állt, sem pedig jelenleg nem áll élettársi viszonyban. Amikor a főügyész úrnak a hölgyismerősét érintő ügyről tudomására jutottak adatok, azokat haladéktalanul jelentette a hivatali elöljáróinak. A főügyész úr az említett ügy károsultjának tekinthető" - írta az ügyészségi szóvivő közleményében. Hogy Keresztes pontosan mikor és mit jelentett elöljáróinak, azt nem árulták el a Legfőbb Ügyészségen sem.
A nyomozás ismeretlen tettes ellen folyik, de a feljelentésben megnevezték a lehetséges elkövetőt, H-né P. Mónikát, és azt is jelezték, hogy az asszony élettársa a főügyész, fia pedig rendőrnyomozó. Ezért elfogultság miatt a Pest Megyei Rendőr-főkapitányságot jelölte ki eljáró hatóságként az országos főkapitány.
A Népszava a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz (BRFK) fordult, hogy megtudja: az asszony fiával, H. Attilával kapcsolatban a BRFK vezetője hozott-e bármely intézkedést. Ha igen, mit, ha nem, miért nem? A tanúvallomásokból ugyanis kiderült, hogy feltehetően ő is tudott édesanyja tevékenységéről. Részben emiatt lehetett szükség más nyomozó hatóság kijelölésére. A BRFK a csütörtöki lapzártáig nem reagált szerdai írásbeli megkeresésükre.
A Pest megyei nyomozók egyelőre a sértetteket és a tanúkat hallgatják ki az ügyben, arra a kérdésre pedig, hogy mikor várható az eljárás befejezése, nem kívántak találgatásokba bocsátkozni. A lap úgy értesült, hogy a tervek szerint tegnap hallgatták volna ki H-né P. Mónikát, de azt, hogy ez megtörtént-e, nem sikerült megtudniuk. Az eddig ismeretlen tettes elleni eljárásban az asszonyt meggyanúsíthatják a bűncselekményekkel - írják.
A Népszava a főügyészhez számos egyéb kérdést is intézett, de ezekre sem kaptak választ. Egyebek mellett arra voltak kíváncsiak, hogy ha a rendőrség kihallgatja, tesz-e vallomást vagy ezt személyes érintettség okán megtagadja. Személyes kapcsolatai révén segítette-e H-nét üzletkötéshez? Nem érzi-e úgy, hogy beosztásával, feladataival összeegyeztethetetlen mindez, és le kellene mondania?