A korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem adta el a magyar állam a Norvégiához tartozó szigetcsoportra érvényes nyersanyag-kitermelési jogát, amit még egy 1920-as egyezményben szerzett. Bár a szerződést szerint Magyarország bányászhatna, vadászhatna és halászhatna a szigeteken, illetve a környező vizeken, illúziókat kerget, aki a Spitzbergákban látja a magyar gazdaság felemelkedésének zálogát.
Értékesített-e, s ha igen, mikor és kinek a Spitzbergákra vonatkozó jogai közül a magyar állam? – ezt a kérdést tette fel Szávay István jobbikos országgyűlési képviselő Martonyi János külügyminiszternek, miután választókerületében valaki azt mondta neki, hogy Magyarország eladta az amúgy Norvégiához tartozó szigetcsoportra érvényes bányászati jogát.
A jórészt gleccserek és hómezők borította, 62 ezer négyzetkilométernyi Spitzbergák – ahogy a helyiek hívják: Svalbard – főleg a jegesmedve-támadásairól híres. A szigetcsoport leginkább akkor kerül be a hírekbe, amikor a szabadon kószáló vadállatok rátámadnak az óvatlan helyiekre vagy a természetjárókra.
Kevésbé ismert tény, hogy az 1920-ban Párizsban kötetett Svalbardi Egyezménynek köszönhetően több államnak, köztük Magyarországnak is lettek jogai a szigetcsoportot illetően. Ilyen például a vadászás, halászás joga, de az egyezmény értelmében a magyarok – bármely okból és célból – szabadon beléphetnek és tartózkodhatnak a Spitzbergákon. Ezen felül „az egyenlőség alapján szabadon űzhetnek és művelhetnek mindenféle hajózási, ipari, bányászati vagy kereskedelmi vállalkozást úgy a szárazföldön, mint a parti vizeken, anélkül, hogy bármely vonatkozásban vagy bármely vállalat javára egyedáruság volna létesíthető” – derül ki az egyezményből.
Fel Északra, magyar!
A jobbikos képviselő azon értesülését, hogy Magyarország bármilyen – Spitzbergákot érintő - jogát eladta volna más államnak, Martonyi János pénteki válaszában cáfolta. „A Külügyminisztériumnak nincs arra vonatkozó információja, hogy Magyarország bármilyen jogokat, bármikor, bárkinek, eladott volna. (…) A Szerződés mind a magyar mind a norvég nyilvántartás szerint hatályos a két ország viszonylatában” – írta a külügyminiszter Szávay Istvánnak a parlament honlapján is elérhető válaszában.
Nem ez volt az első eset, hogy a Spitzbergákkal kapcsolatban a bányászati jog eladása téma lett. Évekkel ezelőtt a Tv2 Napló című műsorának stábja utazott a szigetekre. Akkor az „expedícióról” készült riportban szintén elhangzott, hogy a magyar állam már eladta a bányászati jogát. Igaz azonban, hogy ha élnénk is a bányászati jogunkkal, nem nagyon lenne hol bányásznunk: jelenleg egy norvég és egy orosz szénbánya üzemel a térségben, utóbbi a kizárólag oroszok lakta és meglehetősen szegény Barentsburgban, s az ott termelt szenet Észak-Európába exportálják.
Jóllehet a még mindig hatályos egyezmény kimondja, hogy a szerződő felek, így Magyarország állampolgárai is – alkalmazkodva a helyi törvényekhez és rendeletekhez – szabadon tartózkodhatnak és vállalkozhatnak a szigetcsoporton, a gyakorlatban azért ez nem ilyen egyszerű. Mint azt a hvg.hu érdeklődésére a Svalbardi Kormányhivatal illetékesei elmondták, egy 1995-ös rendelet értelmében nem engedik be az országba (illetve ha már beengedték, kiutasíthatják onnan) azokat a külföldieket, akik nem rendelkeznek elég pénzzel ahhoz, hogy magukat eltartsák, ugyanis a Spitzbergákon nincs szociális ellátás.
Norvégul tudni kell
A nem turistaként érkező külföldiek csak akkor maradhatnak ott, ha biztosítják maguknak az ellátásukat, esetleg munkahelyük, házuk, lakásuk van ott. Igen ám, de a 2800-as lélekszámú Spitzbergákon található házak, épületek jórészt különféle szervezetek és vállalatok tulajdonában állnak, s az alkalmazottak számára biztosítanak otthont. A földterületek tulajdonosa az állam, ezért külföldinek szinte lehetetlen ingatlant vásárolnia. A magánkézben lévő ingatlanokat pedig legtöbbször csak bérbe adják tulajdonosaik, de ha meg is válnak ezektől, akkor is csillagászati árakon.
Munkát sem könnyű találni a zord vidéken: a Svalbardi Kormányhivatal munkatársai hangsúlyozták, hogy ők nem munkaügyi központ, ráadásul a munkavállalással kapcsolatos dokumentációk kizárólag norvég nyelven érhetők el, angolul nem. Így lényegében csak annak a külföldinek van esélye munkához jutni, aki legalább norvégul tud.
Ha mindez még nem szegné a halászatból-vadászatból profitot remélő magyar kalandorok kedvét, akkor az infrastruktúra hiánya igen: a szigeteken ugyanis nincsenek utak, így a városok között hajóval, repülővel, helikopterrel vagy hómobillal közlekednek az ott élők.
