Itthon MTI 2011. október. 17. 17:19

Feljelentette a borsodi közgyűlés elnökét az MSZP

Hivatali visszaélés bűntette miatt büntetőfeljelentést tett a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészségen Kormos Dénes, az MSZP megyei önkormányzati frakcióvezetője Mengyi Roland fideszes közgyűlési elnök ellen.

Mengyi Roland a megyei közgyűlés hozzájárulása nélkül írta alá Orbán Viktor miniszterelnökkel október 3-án a megyei önkormányzatok vagyonának állami kézbe adásáról szóló megállapodást, ez a hatályos jogszabályok szerint törvényellenes - mondta a szocialista politikus hétfői sajtótájékoztatóján. Mint mondta, az ügyészségen az elmúlt hét pénteken tett feljelentést a frakció nevében.

A megállapodás megkötése ellentétes az önkormányzati törvénnyel, hiszen a helyi önkormányzatokat megillető tulajdonosi jogokkal a közgyűlés, nem pedig a közgyűlés elnöke rendelkezik, Mengyi Roland pedig semmiféle felhatalmazást nem kapott a közgyűléstől ilyen megállapodás megkötésére, eljárása így törvényellenes volt - mondta az MSZP-s politikus. Azt is közölte: a feljelentés mellett törvényességi ellenőrzési eljárást is kezdeményezett a megyei kormányhivatalnál, szintén ebben az ügyben.

Megítélése szerint a közgyűlési elnök különösen jelentős vagyoni hátrányt okozott a megyei önkormányzatnak, illetve a települési önkormányzatoknak. Azt is elmondta: ha mégis lett volna ilyen felhatalmazása az elnöknek - bár erről az MSZP nem tud -, akkor viszont hűtlen kezelést követett el, mind ő, mind pedig a döntésben részt vevő közgyűlési tagok, hiszen az önkormányzat mintegy 18 milliárd forintnyi könyv szerinti értékű vagyonát kínálták fel a 10 milliárd forintnyi adósság átvállalásának fejében.

 

Hirdetés
Itthon Lengyel Tibor 2025. január. 08. 15:15

Orbán indiai csodadoktor kalauzánál 2 millió is lehet egy tisztítókúra, mégis milliárdos veszteséget halmozott fel a cége

Az ájurvédikus gyógyító, Krishna Kumar Gattyán Györggyel közös életmódcége masszázst, gyógyteát és tisztítókúrát árul, de kezdettől fogva veszteséges. Kumar saját cége még inkább: milliárdos mínuszt görget maga előtt, igaz, nemrég ezt a lyukat betömte. Gattyán a veszteségek ellenére megtartja a tulajdonrészét, és az is kiderült, miért éppen Kumarral állt össze.