2011. október. 05. 07:59 hvg.hu Utolsó frissítés: 2011. október. 05. 09:27 Itthon

Bors: irodát takarít a börtönben Zuschlag és közben pereskedik

Irodákat takarít a hat évre elítélt Zuschlag János a kecskeméti börtönben. Emellett felperesként polgári pert indított az adóhatóság ellen: az első tárgyalási napra rabruhában, bilincsben kísérték a bíróságra a börtönőrök – írja a Bors.

Az egykori szocialista politikus tavaly márciusban nyolc és fél évet kapott Kecskeméten, majd fellebbezés után idén Szegeden enyhítették a büntetést, de meghagyták a bűnszervezeti minősítést. Ezért a 2007 szeptemberében rács mögé került Zuschlag két év múlva, 2013 szeptemberében szabadulhat.

A Bors most megtudta, hogyan telnek a politikus napjai a rácsok mögött. Zuschlag János takarítást vállalt, már ügyesen kezeli a porszívót, a seprűt és a porrongyot a fegyőrök irodáiban, nem véletlenül becézik emiatt Mr. Domestosnak a börtönben. Zuschlag egyébként megbékélt a sorsával, viszont haragszik az adóhatóságra, olyannyira, hogy be is perelte a hivatalt – olvasható a cikkben.

„Adóügyben hozott határozat felülvizsgálata” – ennyi volt kiírva a Bács-Kiskun Megyei Bíróság egyik tárgyalótermének ajtaján a napokban a Zuschlag kontra NAV per tárgyaként. A felperes Zuschlag János, az alperes pedig a Nemzeti Adó- és Vámhivatal volt. Az ügyről azonban adótitok miatt nem adhatott tájékoztatást a bíróság szóvivője.

A lap szerint nem kizárt, hogy az ügy „visszaköszön” a Zuschlag-perre, amelyben első fokon vagyonelkobzást rendelt el a kecskeméti bíró arra a vagyonra, amit a szocialista politikus bűnszervezetben szerzett. Ezután Szegeden törölték a vagyonelkobzásról szóló bekezdést. Azaz megmaradhatott a Zuschlag adminisztrátor édesanyja nevén lévő, 40-50 milliósra becsült szentendrei luxuslakás, az 50 milliós gödöllői építési telek, a politikus több bankbetétje és az autója. Lehet, hogy az adóhivatal mégis csak megpróbálta magához vonni ezeket, illetve egy részüket, amit most perrel támadt meg Zuschlag.

Hirdetés
hvg360 Gyükeri Mercédesz 2025. január. 08. 13:14

Hipóval mosott tojás, tesztek horribilis áron, na meg a rendeleti kormányzás – emlékszik, milyen volt a covid magyar módra?

Magyarország az a hely, ahol az öt éve elkezdődött világjárvány a túlárazott és felesleges beszerzésekről, a kormányzati propagandáról, az oroszok és a kínaiak helyzetbe hozásáról, a parlamenti demokrácia szembeköpéséről és az információk eltitkolásáról szólt. No és persze a nyunyókáról.